nlc.hu
Aktuális
Szekrényben kotorászott Repülős Gizi

Szekrényben kotorászott Repülős Gizi

Egy hajdúszoboszlói férfi hazaérve a szekrényében kutakodó asszonyt talált. Rendőrt hívott, akik hamarosan meg is érkeztek.

Elszámoltatták a matrónát, és gyorsan kiderült, hogy a ládafiában személyesen Repülős Gizi turkált. A közel kilencvenéves nő állítása szerint az eső elől ment be egy vadidegen házába. Állítólag csengetett és kiabált is, mielőtt a házba lépett volna. A ház tulajdonosa pedig rátámadt. Repülős Gizi akkor egész biztosan kiabált, amikor a rendőrök megérkeztek; agresszív volt, csak többszöri felszólítás után engedelmeskedett a rendőri utasításnak.

Szekrényben kotorászott Repülős Gizi

Repülős Gizi: már őrizetbe sem veszik

A kertkapu egyébként be volt zárva, a tolvaj csak a nagykapun juthatott be. Most lopás kísérletével vádolták meg, szabadlábon hagyása mellett – írja a Zsaru magazin. Kosztor Sándorné Bodnár Gizellát eddig húsz esetben ítélték el. Negyvenévnyi büntetéséből csupán tizenhetet ült le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top