Aktuális

Vádat emeltek a kaposvári dohánybolti gyilkosság gyanúsítottja ellen

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy kaposvári dohányboltban ez év áprilisában történt gyilkosság gyanúsítottja ellen.

A vádlott elhatározta, hogy elköltözik a szüleitől, és az ehhez szükséges pénzt bűncselekmény elkövetésével – egy dohánybolt kirablásával – szerzi meg. Azért döntött így, mert a kirakat lefóliázása miatt oda nem lehet belátni, a zárás körüli időpontot pedig azért választotta, mert azt remélte, hogy akkor nagyobb összegű bevételhez jut. 

Vádat emeltek a kaposvári dohánybolti gyilkosság gyanúsítottja ellen

A 20 éves sántosi fiatalember részletesen megtervezte a rablást, váltóruhát és egy 16,5 centiméter pengehosszúságú kést vitt magával, azzal a szándékkal, hogy akár használni is fogja.

Április 22-én a Fő utcai dohányboltba nem sokkal zárás előtt lépett be, az arcát egy sállal eltakarva, és késsel fenyegetőzve a pénz átadására kényszerítette az ott dolgozó kaposvári alkalmazottat, egy 20 éves lányt. Miután megkapta a bevételt – 23 400 forintot – előbb rá akarta zárni az ajtót az eladóra, de attól tartva, hogy az értesíti a rendőröket, meggondolta magát, és több – az orvos szakértői vizsgálat szerint 14 – késszúrással megsebesítette a fiatal lányt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrök a térfigyelő kamerák és a lakosság segítségével másnap kora délután elfogta B. Pétert, aki beismerő vallomást tett. A Kaposvári Törvényszék április 25-én elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. A vádlottal szemben a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top