nlc.hu
Aktuális
Azt hitte, káposzta van a kajában, de sokkal rosszabbra lelt

Azt hitte, káposzta van a kajában, de sokkal rosszabbra lelt

A gyanútlan anyuka azt hitte, csak egy káposztalevél került a lasagnéba. Aztán azt kívánta, bárcsak tényleg káposztalevél lenne.

Rebbecca Kelly azt gondolta, egy kósza káposztalevelet fedezett fel az elviteles lasagne köretében. Ez már önmagában nem túl kellemes felismerés, de az igazság még ennél is rosszabb. Ugyanis mikor megpróbálta eltávolítani a zöldségnek hitt elemet, kiderült, hogy az egy teljes gumikesztyű. Igen: egy teljes gumikesztyű.

Azt hitte káposzta volt a lassagne-ban, de az igazság ennél sokkal rosszabb

De jó! Jöhet a per.

A nő beszámolója szerint már a lasagne sem volt túl jó, ezért mentsvárként a salátához folyamodott. Bár ne tette volna. Kellyt állítólag sokkolták az események, és a gumikesztyűt egyenesen undorítónak találta.Természetesen azonnal panaszt emelt az étteremnél, akik azzal védekeztek, hogy a gumikesztyű viselése náluk kötelező előírás. Ez persze csak arra jó, hogy magyarázza a nyilvánvaló tényt, hogy miként került a kesztyű az ételbe, valójában kevés kárpótlást nyújt.

Forrás: Daily Record

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top