Aktuális

Megúszta az oroszlángyilkos fogorvos

Nem emelnek vádat Cecil, az oroszlán gyilkosa, Walter Palmer ellen. Ha kedve tartja, akár még vissza is térhet Zimbabwébe.

A zimbabwei hatóságok bejelentették: nem emelnek vádat Cecil gyilkosa, Walter Palmer ellen, mivel a papírjai rendben voltak, és nem tudta hogy törvényt szeg.

Mint ismeretes, Cecilt, a 13 éves, fekete sörényéről ismert oroszlánt július elején egy éjszaka egy gépkocsival húzott állattetemmel csalogatták ki a Hwange Nemzeti Park védett területéről. A magánterületre csalt ragadozót Walter Palmer íjjal lőtte meg, de az állat nem halt meg azonnal. A vadász ugyanakkor vitatja a természetvédők beszámolóját, amely szerint a sebzett oroszlánnal csak 40 órával később, puskával végzett.

Ejtették a vádat Cecil, az oroszlán gyilkosa ellen

Az amerikai fogorvos 50 000 dollárt fizetett egy helyi vadásznak, Theo Bronkhorstnek, aki segítette a vadászat során. A fogorvos azt állította, hogy azt hitte, legális vadászaton vesz részt, és Bronkhorst vezette félre. Ellene továbbra is folyik az eljárás, illegális vadászat meg nem akadályozása miatt.

Walter Palmer viszont akár vissza is térhet Zimbabwébe, ha akar, igaz, vadászati engedélyt már nem kaphat.

Forrás: Yahoo News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése