nlc.hu
Aktuális
44 ezer hátrányos helyzetű állt munkába

44 ezer hátrányos helyzetű állt munkába

Országosan csaknem 154 ezer álláskereső vett részt abban a programban, amely a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacon való elhelyezkedését javítja, közülük közel 44 ezren már munkában állnak.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával 2011 májusától 11,3 milliárd forintot fordítottak arra, hogy segítsék az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok, az 50 év felettiek, a roma nemzetiségűek, a gyermekgondozásból visszatérők, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők visszatérését a munka világába – mondta Kelemen Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium projektmenedzsere.

A programban érintett 153 ezer 725 álláskereső közül 75 ezren vettek részt képzésben, és 65 ezer 600-an végezték el a tanfolyamokat. Az egyéni programokat 113 ezren fejezték be sikeresen, 43 ezer 917 ember pedig már el is helyezkedett. Több mint 300-féle képzést indítottak. Legnagyobb számban (5500-an) az angol és német középfokú nyelvvizsgát szerezték meg az érintettek, és háromezren végezték el a targoncavezetői tanfolyamot. Szociális gondozónak és ápolónak 2500-an, szakácsnak kétezren tanultak – ismertette a projektmenedzser.

A programban bér- és járuléktámogatásokat nyújtottak, valamint az egyéb szolgáltatások közé tartozott a keresetpótló juttatás a képzés idejére vagy a hozzátartozó gondozásának támogatása is. Prioritást kapott az esélyegyenlőség: a résztvevők közül több mint 23 ezer roma, továbbá a nőket és a férfiakat megközelítőleg 50-50 százalékban vonták be a programba. Kelemen Gábor közölte: októbertől 2018 végéig hasonló céllal zajlik az Út a munkaerőpiacra című, 102 milliárd forintos kiemelt projekt, amelybe 96 ezer álláskeresőt vonnak be a konvergencia régiókból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top