nlc.hu
Aktuális
Befellegzett a lehúzós árubemutatóknak

Befellegzett a lehúzós árubemutatóknak

Biztosan találkoztál már olyan hirdetéssel, amikor a cég ingyen vacsorára, utazásra invitál, cserében meg kell hallgatnod árubemutatójukat. Úgy tűnik, egy új rendelet véget vet az e fajta lehúzásnak.

Néhány nappal ezelőtt fogadta el a parlament gazdasági bizottsága azt a törvénymódosító csomagot, amely a fogyasztókat védené meg a lehúzós, átverős árubemutatós cégektől. Az utóbbi években gyakran találkozni olyan hirdetéssel, amikor egy cég ingyen vacsorát, kirándulást, wellnesshétvégét ígér, cserébe “csak” meg kell hallgatni a csoda-mágneses-örökéletet adó matracról, elixírről, papucsról vagy hasonló dolgokról szóló árubemutatót.

Szigorítanának az árubemutatók jogszabályain

A tapasztalatok szerint ezeken az árubemutatókon nem ritka, hogy a résztvevőket – leginkább a rászedhető nyugdíjasokat – szinte belekényszerítik a vásárlásba, pedig a termékek ára gyakran több százezer forint. Valamilyen csoda folytán a bemutatókon mindig rendelkezésre áll azonnal igényelhető áruhitel, amit ott helyben, mindenféle előzetes hitelvizsgálat nélkül meg is kap a gyanútlan vásárló. Aztán amikor tovatűnt a kirándulás élménye és megérkezik a csodafotel, akkor eszmél rá a többség, hogy ez bizony számára megfizethetetlen, és nincs is rá szüksége. Ám sok esetben hiába a 14 napos elállási lehetőség, az értékesítő cég nem elérhető, a hitelt pedig a banknak törleszteni kell. Nos, emiatt szigorodna több olyan jogszabály, amely az úgynevezett közvetlen értékesítési szektort szabályozza.

Befellegzett a lehúzós árubemutatóknak

A módosítás értelmében minden közvetlen értékesítéssel és árubemutatóval foglalkozó cég köteles lesz ügyfélszolgálatot működtetni, azt elektronikusan és telefonon keresztül is elérhetővé kell tenniük, és hetente legalább egy napon 20 óráig biztosítaniuk kell a nyitva tartást a személyes ügyintézés biztosítására.

Nincs több azonnali hitel az árubemutatókon

A rendelet megtiltja a bemutatókon az áruhitelek árusítását. Ezzel alapvetően a vásárló időt kaphat, hogy átgondolja, valóban meg akarja-e venni az adott terméket, és nem kényszeríthetik bele a vásárlásba. Szintén fontos változás, hogy a reklámtörvény megtiltja az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándékjuttatás és ajándéksorsolás reklámját. Ez azt jelenti, hogy ingyenes szolgáltatásokkal a cégek nem reklámozhatják a bemutatóikat.

Magyarországon körülbelül 150 közvetlen értékesítéssel foglalkozó cég működik, de ebből csak 11 tagja a szövetségnek, amely szigorú etikai kódexet állított fel, éppen a szektort lejárató cégek kiszűrése érdekében. Becslések szerint 40-50 lehet azoknak a cégeknek a száma, amelyek egy-két év alatt rotálódnak és egyszerűen eltűnnek, ha túl sok a problémás ügyfél vagy hatósági ellenőrzés – tudta meg a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top