Aktuális

Ennyit akarnak keresni a friss diplomások

Nem a fizetés, hanem a kihívásokkal teli, érdekes munkakörnyezet a legfontosabb a friss diplomásoknak, ám a kezdő bérigényük igencsak elrugaszkodott a valóságtól.

2500 közép-európai hallgató és friss diplomás megkérdezésével készített felmérést a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég. Míg az előző, 2013-as felmérésben a válaszadók 22 százalékánál szerepelt a munkabér az első helyen a munkahelyválasztás legfőbb tényezői között, az idei felmérésen ez már csak a második. Idén az első helyen az érdekes és előremutató feladatok megléte szerepel – tette hozzá.

A magyar válaszadók szerint a munkáltatók részéről elvárt öt legfontosabb képesség a logikus, analitikus gondolkodás, az új kompetenciák gyors elsajátítása, az önálló munkavégzés és döntéshozás, a csapatmunka, illetve a problémamegoldás.

A felmérésből kiderült az is, hogy a valóságtól elrugaszkodott a pályakezdők kezdő bérigénye: míg 2013-ban a válaszadók friss diplomásként első munkahelyükön nettó 170 ezer forintos fizetésre számítottak, a 2015-ben készült felmérésben átlagosan nettó 255 ezer forint kezdő fizetést adtak meg, holott a statisztikai hivatal szerint a nettó átlagfizetés Magyarországon 160 ezer forint, és egy értelmiségi dolgozó jelenleg átlagosan nettó 210 ezer forintot visz haza a hónap végén.

Ennyit akarnak keresni a friss diplomások

A megkérdezettek nagy része egy ígéretes munkáért hajlandó lenne elköltözni, több mint háromnegyedük inkább külföldre menne, mintegy 67 százalékuk az országon belül költözne. Azt csak a válaszadók 15 százaléka mondta, hogy egyértelműen külföldre menne dolgozni, miközben 78,8 százalékuk inkább csak tanulmányai folytatását tervezi külföldön.

A válaszadók több mint fele multinacionális céghez szerződne, elsősorban a nyitott munkahely, az otthoni munkavégzés lehetősége és a rugalmas munkaórák miatt. Különösen érdekes a felmérés készítői szerint, hogy csak nagyon kevesen, mindössze a válaszadók 4,2 százaléka menne startup vállalkozáshoz dolgozni, saját üzletet is csak a megkérdezettek 8,2 százaléka indítana.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése