nlc.hu
Aktuális
Nem járnak a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között két hétvégén

Nem járnak a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között két hétvégén

Karbantartás miatt nem járnak a vonatok a mostani és a következő hétvégén a budapesti Déli pályaudvar és Kelenföld között.

A Mávinform tájékoztatása szerint az eredetileg a Déli pályaudvarról induló és oda érkező távolsági, zónázó és személyvonatok (köztük a komáromi, a győri, a pusztaszabolcsi, a dombóvári, a dunaújvárosi, illetve a székesfehérvári) csak Kelenföldig közlekednek és onnan is indulnak.

Mindkét hétvégén az Agram InterCity Gyékényes felé a Keleti pályaudvarról indul, de Gyékényes felől Kelenföldre érkezik. A Göcsej InterCity pedig Zalaegerszegre Kelenföldről indul, de Zalaegerszeg felől a Keleti pályaudvarra érkezik. A vasárnaponként Zalaegerszegről a fővárosba tartó Hetés InterCitynek a Keleti pályaudvar lesz a végállomása.

November 7-én és 8-án a Citadella EuroCity a Keletiből indul és oda érkezik.

A változásról további információk a MÁV-csoport weboldalán és a Vonatinfó alkalmazáson, illetve a Mávdirekt kék számán (0640/494949) olvashatók.

Nem járnak a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között két hétvégén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top