Ki is néztünk egy nagy fejű vörös kandúrbabát egy vidéki menhelyen, hiszen a vörösök a gyengéim, mi más, így írtam nekik egy Facebook-üzenetet, hogy segítenék.
Válaszoltak, hogy telefonáljak. Telefonáltam.
– Én írtam e-mailt?
– Nem, én a Facebookon írtam üzenetet.
– Akkor utána kell járnom. Valaki már írt. Más nem jó?
– Hát, őt néztem ki, ő a szerelem.
– Azt értem, de ott van egy csomó másik, akinek segíteni kellene.
És ekkor elgondolkodtam. Miért van az, hogy minden ideiglenes befogadónak ezer szempontnak meg kell felelnie, kötelességei vannak, elvárásokat kell kielégítenie, és még szerződést is ír alá, amikor jelentkezik, ám egy állatvédő egyesület nem írja le, mik azok, amiket ő vállal az ideiglenessel szemben, ráadásul az első telefonbeszélgetés alatt számonkér, kioktat és lelkifurdalást csinál, amiért egy bizonyos állatot szeretnék? A beszélgetés többi részét nem írom le. Nekik meglett a véleményük rólam, nekem pedig arról, ahogy egy lehetséges befogadóval beszélnek, szóval nem sült ki belőle semmi jó. Azt mondták, írjak e-mailt. Nem írok.
A folytatásért kattints a Demény a kötsög caféblogra!
