Aktuális

“Négy műtőnket elöntötte a víz, a kórház annyira elavult”

Ezt a Péterfy Sándor utcai Kórház orvosigazgatója mondta a NLCafénak, amikor arról kérdeztük, hogyan oldják meg a Merényi bezárása miatt a betegdömpinget. Egy hónapig nem lesz traumatológiai ügyelet a Merényi Kórházban felújítás miatt, utánajártunk, mi lesz a betegekkel.

“A múlt héten öt órát töltöttem az egyik fővárosi balesetin, mert a gyerekem eltörte a kezét – meséli egy anyuka. – Iszonyú tömeg volt, sorra jöttek a mentők, mi meg csak ültünk a gyerekkel és vártunk. Persze a fiam törött keze nem volt vészhelyzet, megértem, hogy vannak ennél fontosabb sérülések is. Ezek szerint még szerencsénk is volt, akkor ugyanis még mind a négy kórházban dolgoztak. El sem tudom képzelni, mi lesz ezeken az osztályokon novemberben!”

A Merényi kiesik egy hónapra

A felújításokra nagy szükség van, és örülnek, hogy megvalósul – mondta a Merényi Gusztáv Kórház orvosigazgatója, dr. Müller Péter az NLCafénak. A traumatológiai osztály épületeiben energetikai korszerűsítések lesznek: nyílászárócsere és homlokzati szigetelés. A kórtermeket a kórház saját forrásból ki is festi. A munkák előreláthatólag három hónapig tartanak majd, abból egy hónapig a traumatológiai ügyelet szünetel majd. A helyettesítő kórházak kijelölését ilyenkor – a hatályos jogszabályoknak megfelelően – az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Mentőszolgálat végzi.

Merényi Kórház

A kórház baleseti ambulanciáján átlagosan naponta száznál több beteget látnak el, rossz időben, télen és csúszós utak esetén ez a szám megduplázódhat. Úgy tudjuk, hogy a kórház dolgozóinak nagy része a felújítás alatt veszi ki az összegyűlt szabadnapokat, tehát közülük csak kevesen kerülnek át más osztályokra.

A baleseti központok készülnek a rohamra

A Merényi Kórház ideiglenes bezárása többletfeladatokat ró a többi baleseti központra. Budapesten összesen négy nagy traumatológiai centrum van:

  • a Merényi Kórház
  • a Honvéd Kórház
  • a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központ
  • és a Szent János Kórház

Dr. Nyulasi Tibor, a János Kórház volt orvosigazgatója azt mondja, hogy várhatóan több beteg lesz náluk is ebben az időben, de próbálnak erre a helyzetre felkészülni. Egy kicsit nehezíti mindezt az, hogy a Merényi bezárásával egy időben röntgenfelújítás lesz a Jánosban. A betegek számát úgy próbálják csökkenteni, hogy az előre programozható műtéteket időben arrébb tolják, de ilyenkor ez a természetes eljárás.

Akit baleset ér vagy combnyaktörése van, azt természetesen azonnal ellátjuk – tette hozzá Nyulasi doktor. A főorvos szerint az ügyeleti rendszernek mindig van egy kis ráhagyása, tehát attól nem félnek, hogy nem tudják majd ellátni a betegeket. A balesetek száma télen, csúszós utakon megnő, ezért ezt is bele kell kalkulálni, mert ilyenkor vannak a baleseti osztályok csúcsra járatva. Nyulasi doktor megjegyezte azt is, hogy a baleseti központokat nem újították fel, pedig itt rengeteg ember ellátása történik naponta, és fontos lenne, hogy ezek a kórházak, illetve osztályok jó állapotban legyenek. A négy központ közül egyedül csak a Honvéd Kórház esett át felújításon eddig.

“Ma reggel négy műtőnket elöntötte a víz, a kórház annyira elavult,

hogy igazán ráférne egy komoly felújítás. Pedig a baleseti osztályok rengeteg beteggel foglalkoznak, fontos lenne, hogy korszerűek és jó állapotúak legyenek. A pénzhiány miatt azonban sokszor csak »tűzoltás« zajlik. Biztos, hogy a mentő sok beteget hoz majd hozzánk, mert az ellátási területünk közel van a Merényi Kórházéhoz” – mondta el Szokoly Miklós, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ orvos igazgatója. “Felkészültünk erre, és ellátjuk majd a betegeket, ez nem kérdéses. A baleseti központoknak egyébként is felkészültnek kell lenniük, hiszen egy tömegbaleset is előfordulhat bármikor. Úgy tervezzük, hogy a Merényi Kórház felújítása idején plusz ambulanciákat is megnyitunk, és egyeztetünk majd arról is, hogy esetleg plusz kollégák jöjjenek hozzánk dolgozni erre az időre a Merényiből, ha ez szükséges. Valószínűleg hosszabb várakozási időre kell majd számítani.”

“November közepén kezdődik, és egy hónapig tart majd a felújítás” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az Inforádiónak.  Az Országos Mentőszolgálat most egyeztet arról, hogy hogyan fogják a kapacitásokat átrendezni. Fontos, hogy jól lássák, hogy hol, milyen betegágyak, műtéti, felvételi kapacitások állnak rendelkezésre. “Igyekszünk úgy irányítani a betegeket, hogy mindenki a legmegfelelőbb ellátást kapja.”

 Még több cikk az NLCafén az egészségügyről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top