Misi nem zavartatja magát, mint aki észre sem veszi a környezetét, átéléssel mesél tovább: négy hónapja annak, hogy nem látták egymást, nem bírták tovább, szombaton újra találkoztak: kirándultak, bringáztak, este meg főztek, boroztak… A többi szaunázót kibillenti a párbeszéd, egy negyvenes férfi feltűnően nem tud mit kezdeni a hallottakkal, újra csak oda-odanéz. Nem bírom ki, kérdőn visszanézek rá. Erre becsukja a szemét, és hátradől.
A hétvége szerelmes képkockáit Misi a jakuzziban és a gőzkabinban is meséli tovább. Intim részletekbe persze nem megy bele, pont úgy mesél, ahogy én is tenném a páromról: lelkesen, örömmel, szerelmesen. Nincs a meséjében semmi extra, csak épp a sztori nem Kingáról és Józsiról, hanem két férfiról szól.
Este még chatelünk másfél órát, és nem tudom nem megkérdezni: nincs benne félelem, amikor ennyire nyíltan beszél?
“Nézd! 45 éves vagyok, 14 éves korom óta tudom, hogy buzi vagyok. Nincs ezen mit szépíteni, nekem ezt dobta a gép. Akárhogy is számoljuk, harminc év már eltelt. Ebből 25 év úgy, hogy rejtőzködtem, hogy összevissza hazudoztam. Bent a cégnél az aktuális pasim nevét egy lánynévvel helyettesítettem, a céges partikon, az esküvőkön mindig a havernőimmel jelentem meg, hogy lássák, »normális« vagyok. Amint a pasimmal kitettük a lábunkat a lakásból, kerültük az érintéseket, eljátszottuk, hogy csak haverok vagyunk. Amikor albérletet kerestem, azt hazudtam, hogy az öcsémmel fogok ott lakni.
Ami megkönnyebbülést jelentett, hogy otthon, a szüleim előtt nem kellett hazudnom. Bár nagyon idősek, és az ő korosztályukban ez meglepő, de teljesen higgadtan fogadták a dolgot. Anyukám azt mondta, őt ez nem érdekli, de rettenetesen félt.
Persze nemcsak ő parázott, bennem is dolgozott a félelem: már általános iskolában is én voltam a »furcsa« fiú, és bár nem voltam tisztában azzal, hogy én miért is lehetek más, a többiek mintha kiszagoltak volna valamit, így én lettem görénységük állandó célpontja. Akkor még nem tudtam, mi az, hogy homokos, de megtanultam, mi az a szorongás és a félelem.
Ez felnőttkoromban is elkísért, amikor szexuálisan érett lettem, hiába tudtam a napnál is világosabban, hogy buzi vagyok, nem mertem ismerkedni, flörtölni, közeledni férfiakhoz; féltem, hogy leköpnek, összevernek, megaláznak. Meg aztán ismertem az emberek hozzáállását is, úgy voltam vele, hogy nem keresem a bajt, nem akartam senkit se megbotránkoztatni. Mondjuk úgy, hogy kíméletesen jártam el.
Aztán volt egy pillanat, ami nem tudom, pontosan mikor volt, de a lényeg, hogy az agyam lecsapta a biztosítékot, tele lett a t*köm a színházzal. Minden mindegy alapon kezdtem el élni, már nem fogtam vissza magam a közértben, a moziban, az étteremben, ahogy az előbb az uszodában sem. Láthatod, nem vagyok obszcén, csak épp úgy élek, mint mindenki más. Levetkőztem a melegségemből származó gátlásokat, félelmeket, ami – úgy érzem – a kisugárzásomon is látszik, mert eddig semmi bajom nem származott ebből.
Ahhoz már hozzászoktam, hogy az emberek bámulnak egy sort, méregetnek, és néha a szemükbe kell mondani: Igen, buzi vagyok! De mindez csak pár másodperc, az élet aztán megy tovább.”
Olvasd el ezt is!
- 17 meleg pár bámulatosan szép esküvői fotója
- “Nekem semmi bajom a melegekkel, de…”
- Mindenkinek joga van szeretni: így reagált a világ a melegházasság hírére
