Aktuális

10 jel, hogy munkahelyi terror áldozata vagy

Élénken emlékszem a mai napig Annára, aki hatodik osztályba jött közénk. Vagány, tornacipős kis lány volt, a fiúk azonnal odáig voltak érte, nekem pedig szimpatikus volt, szerettem volna, ha barátok vagyunk.

És bár régebb óta jártam az osztályba, nem jutott eszembe sem a kiközösítés, szóval próbáltam bátorítani, hogy engedje el magát.

Bullying – a megfélemlítés a bántalmazás egy fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, az “erőegyensúlyt” ezáltal megszüntetve. Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. A megfélemlítés áldozatát gyakran célpontnak nevezik. (Forrás: Wikipédia)

10 jel, hogy munkahelyi terror áldozata vagy

Anna nagyon hamar bele is lazult a helyzetbe, és úgy tűnt, barátokká váltunk. Egy ideig fel sem tűnt semmi, leszámítva a fiúk olykor kegyetlen gonoszkodásait, amik azonban már azelőtt voltak, hogy Anna megérkezett, szóval igyekeztem nem foglalkozni vele (ezeket leszámítva általában túltettem magam a fiúkon, és alapvetően jól éreztem magam, bár tény, hogy volt, amikor sírva mentem haza: például amikor Gábor tornaórán szándékosan és erővel fejbe dobott egy labdával. Hatalmas pukli nőtt a fejemre, és igen, emlékszem a magyarázatra: tetszel neki.)

Miből tudod tehát, ha munkahelyi zaklatással állsz szemben?

A munkahelyedre való bejárás kifejezetten gyötrelmes számodra

Ha gyakran érzel hányingert, idegességet, ha nem tudsz aludni éjszakánként a munkahét kezdete előtt, jó eséllyel munkahelyi zaklatásról beszélünk a szakértők szerint. Míg néhány ember kifejezetten várja a hétfőket, attól még nem kellene téged fizikálisan megbetegíteniük.

Folyamatosan bírálnak
Ha a főnök vagy a munkatársad állandóan kritizál, annak ellenére, hogy a kompetenciád teljesen megfelelő, esetleg kiváló, akkor úgy tűnik, egy zsarnokkal állsz szemben. Munkahelyi zaklatód hajlamos más szempontokat figyelembe venni.

Sokat kiabálnak veled
A munkahelyi zaklatók leginkább hajlamosak kiabálással kifejezni magukat, érzéseiket. Ha gyakran megaláznak, sértegetnek vagy üvöltöznek veled, ráadásul mások előtt, akkor ez is tipikus példája a munkahelyi terrornak.

A folytatásért kattints a Girlpower caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top