nlc.hu
Aktuális
Kötelező foglalkoztatási minimumot írnának elő a nagyobb áruházaknak

Kötelező foglalkoztatási minimumot írnának elő a nagyobb áruházaknak

Egy készülő jogszabálytervezet szerint átlagosan a duplájára kell emelniük dolgozóik létszámát a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaknak.

Rövidesen a parlament elé kerül egy olyan jogszabálytervezet, amely előírná a kiskereskedelmi vállalkozásoknak, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaikban a nyitvatartási idő alatt 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottnak a vásárlók rendelkezésére kell állnia  írja a Magyar Idők.

Kritikus a munkaerőhiány

A kiskereskedelemben egyre kritikusabb munkaerőhiány megoldását segítő piacszabályozó intézkedés azt célozná, hogy megfelelő létszám mellett javuljon az áruházi szolgáltatások színvonala, egyúttal hatékonyabb legyen a boltok működése, a fogyasztók kiszolgálása. A várhatóan 2016-ban életbe lépő rendelkezés azzal járna, hogy a hiper- és szupermarketekben, diszkontokban a munkáltatóknak átlagosan a duplájára kellene emelniük a dolgozók jelenlegi létszámát. Ez jelentősen megnövelné a nagyvállalatok bérköltségeit.

Kötelező foglalkoztatási minimumot írnának elő a nagyobb áruházaknak

Túlterhelt alkalmazottak

A kötelező foglalkoztatási minimum előírását előreláthatóan forrásproblémákra hivatkozva kifogásolják majd a nagyáruházak, holott a folyamatosan növekvő kiskereskedelmi eladásokból származó nagyobb bevételek mellett idén a tervezetthez képest mintegy 15-18 milliárd forint többlet maradt náluk.

Kötelező foglalkoztatási minimumot írnának elő a nagyobb áruházaknak

Az átlag alatti bérek mellett az is fokozza a létszámhiányt, hogy a töretlenül bővülő forgalmat a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek kiszolgálni a láncok. Ez mostanra a kereskedelmi alkalmazottak kóros leterheltségéhez, több területen bérfeszültséghez, a képzett munkatársak elvándorlásához vezetett hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Kimutatások szerint az ezen a területen dolgozók leterheltsége 20 százalékkal nagyobb az átlaghoz képest; egy ember kettő munkáját látja el a kasszánál, a raktárban, a bevásárlótérben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top