Az ország közútjain március 26-ától már működik 160 darab változtatható helyű kamera – rövidesen pedig befejeződik a fix telepítésű kamerák szerelése. A Fejér, a Komárom-Esztergom, a Nógrád és a Pest megyei, valamint a fővárosi autópálya-szakaszokon lévő szupertraffipaxok helyszíneiről már írtunk. Most pedig itt vannak további öt megye helyszínei is: Baranya, Csongrád, Tolna, a Vas és Zala megye:
A közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek – a rendőrség időben tájékoztatást ad azok “élesítési” időpontjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szabályokat nem kell betartaniuk a közlekedőknek, ahogy az üzemszerű működés megkezdését követően is – olvasható a police.hu-n.