Aktuális

Itt a 2016-os felsőoktatási rangsor

A lista első két helyén az idén nincs változás. A harmadik hely viszont meglepetést tartogat. Megjelent a HVG rangsor – Diploma 2016, tíz képzésterület és több mint negyven szak rangsorával. Lássuk!

Az intézményi összesített rangsor összeállításakor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

Itt a 2016-os felsőoktatási rangsor

A listát ismét a Semmelweis Egyetem vezeti, amit idén is a ELTE követ. A harmadik helyen viszont a Nemzeti Közszolgálati Egyetem áll, amelynek tavaly csak a 11. helyezést sikerült elérnie.

Felsőoktatási rangsor 2016:

1. Semmelweis Egyetem (SE)

2. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

4. Szegedi Tudományegyetem (SZTE)

5. Pécsi Tudományegyetem (PTE)

6. Pannon Egyetem (PE)

7. Testnevelési Egyetem (TE)

8. Debreceni Egyetem (DE)

8. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Holtverseny!

9. Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)

9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Holtverseny!

Forrás: Eduine.hu

További hírek a felsőoktatásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top