Aktuális

Szörnyetegek női ruhában – Asszonyok, akik könyörtelen gyilkosok voltak

Bár kevesebb szó esik róla, de az elmúlt évszázadokat végignézve rengeteg borzalommal találkozhatunk, amelyeket nők követtek el. Sokakat közülük egészen felfoghatatlan okok vezettek odáig, hogy kegyetlenül gyilkoljanak.

Szűzlányok vérében fürdött Báthory Erzsébet

A magyar grófnő élete tele volt rejtéllyel és borzalommal, rengeteg fiatal lány halálát tulajdonítják neki. A történet szerint a szépség és a fiatalság volt a mániája, amelyért gyilkolni is képes volt, ráadásul rendszeresen, és különösen kegyetlen módon. Azt gondolta ugyanis, hogy ha szűz lányok vérében fürdik, attól megfiatalodik, és szépsége örökké tart majd. Ennek érdekében Báthory Erzsébet tömegével vitette kastélyába a fiatal lányokat, akiket válogatott módon kínzott és gyilkolt meg, majd vérükből fürdőt és mindenféle kencéket készített. Tevékenységét végül leleplezték, és büntetésül saját toronyszobájába falazták, ahol végül meghalt. Egyes verziók szerint a gyilkosságok csak pletykák voltak, és valójában leánynevelő intézetet üzemeltetett, ezért vitte kastélyába a fiatalokat. Bár az azért felvet némi kételyt, hogy a hozzá betérő lányok közül egyet sem láttak utána már élve.

Egy kegyetlen nő, aki a kínzásban lelte örömét: Madame LaLaurie

Delphine LaLaurie a korabeli arisztokraták életét élte az 1800-as évek elején: fényűző bálokat tartott, szerette a társaságot, boldog és csodált fiatal nő volt, legalábbis a látszat szerint. A valóságban azonban kegyetlenség lakozott a lelkében, nem is akármilyen. Sokat beszéltek ugyanis arról, hogy rosszul bánik a rabszolgáival, cselédeivel, de ez az akkori Amerikában nem volt egyedi eset. Arra azonban senki sem gondolt, hogy valójában mi zajlott a házában. 1834-ben azonban minden titkos és gonosz tevékenységére fény derült, amikor háza egy tűzvész következtében leégett. A hatóságok a házbeliek mentésekor kínzókamrára leltek, ahol megrázó látvány fogadta őket: fej nélküli holttestek, feldarabolt testrészek hevertek egymás hegyén-hátán, köztük még élő, félholtra kínzott rabszolgákkal együtt. LaLaurie-val végül nem az igazságszolgáltatás végzett, hanem a helyiek üldözték el őt New Orleansból, amint szembesültek a rémisztő tényekkel. A madame Párizsba menekült, ahol mindenféle felelősségre vonás nélkül élte tovább életét, talán újabb szolgálókat gyilkolva. Eredeti házának helye a mai napig látványosság, mivel a helyiek a mai napig látni vélik bolyongó szellemét, a megkínzott, megölt rabszolgákéval együtt.

A nő, aki csecsemők tömegével végzett: Dagmar Overbye

Dagmar Overbye-nak az 1910-es években lelencháza volt Koppenhágában, de nem az a hagyományos fajta, ahová a gyermekeket azért fogadják be, hogy jobb életet és új családot biztosítson nekik, hanem inkább olyanféle, ahol hasznot húzott belőlük, méghozzá az életük árán. Az édesanyák, akik nem tudták vállalni gyermekeik felnevelését, bevihették őket Overbye-hoz, de csak akkor, ha kifizették az “átvétel” díját. Mivel más választásuk nemigen volt, hát megtették, és ezután nem is keresték többé a kicsiket. Ezt kihasználva Overbye éveken át űzhette tevékenységét, amely abból állt, hogy a gyerekek bekerülése után, hogy ne kelljen rájuk sokat költeni, szinte azonnal meggyilkolta a gyerekeket. Így lett újabb hely a következő jövevényeknek, akikre szintén ez a sors várt, miután a kegyetlen “mostoha” felvette az értük járó pénzt. Egészen addig, amíg egyszer egy anya bevitte gyermekét hozzá, de másnap meg is bánta, és visszament érte, azonban már nem találta ott a babát. Overbye azt hazudta, hogy máris örökbe adta őt, de gyanús magyarázata miatt rendőrségi nyomozást indítottak ellene. A házkutatás során több tucat csecsemő csontját találták meg a kandallójában, a becslések szerint közel kétszáz gyermeket gyilkolt meg az évek során, ráadásul az első a sajátja volt. Először halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ott is halt meg.

Szörnyetegek női ruhában – Asszonyok, akik könyörtelen gyilkosok voltak

Aki “megjósolta” a gyilkosságokat: Tillie Gburek

Az amerikai nő az 1910-es években médium volt, legalábbis ezt állította magáról. A valóságban azonban inkább csak azoknak a halálát jósolta meg, akiket már előre tudta, hogy meg fog ölni. Eleinte a szomszédok kutyáit gyilkolta le, de később már nem érte be ennyivel, és férjeivel is sorra végzett. Első férje halála után felvette annak életbiztosítását, majd rögtön bejelentkezett egy házasságközvetítőhöz újabb áldozatra várva. A második, harmadik és negyedik férjére sem várt jobb sors, megdöbbentő pontossággal “jósolta meg” mindegyiküknek, mikor fognak meghalni. Aki gyanút fogott a fekete özvegy tevékenységével kapcsolatban, szintén halál fia lett, akár felnőttről, akár gyermekről volt szó. Gburek ugyanis nem engedhetett meg magának semmilyen hibát, így eltette láb alól, aki útban volt számára. Az ötödik férj esetében azonban nem tudta keresztül vinni tervét. Nem sokkal az esküvőjük után a férfi rokonai váratlanul meglátogatták őket, és megdöbbenve tapasztalták, hogy az ágyban fekvő beteg. Kórházba vitették, és a gyomormosás során arzént találtak a szervezetében. Tillie Gbureket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérletért, szerencséjére az előző áldozatok halálát nem vizsgálták ki. A börtönben élte le életét, azzal a kikötéssel, hogy soha nem kerülhet a rabok ételeinek közelébe.

Gyerekkorától gyilkolt a pénzért: Griselda Blanco, a kokainkirálynő

Bár maffiózókra gondolva az embernek általában férfiak jutnak eszébe, azért néhány nő is helyet követelt magának az alvilágban. Az egyik legkegyetlenebb maffiavezér Griselda Blanco volt, aki az 1970-es, 1980-as években birtokolta Miami kábítószerpiacát. Óriási drogbirodalmat épített, ahhoz képest, hogy egy borzasztóan szegény kolumbiai családból származott. Hogy hogyan tudott mégis ekkora vagyonra és hatalomra szert tenni? Azt valószínűleg a páratlan erőszakosságának köszönhette. Már tinédzserkorában is az volt a kedvenc időtöltése, hogy a gazdagabb gyerektársait rabolta ki, és nem átallott gyilkolni is a haszonért. Tizenegy éves volt, amikor először embert rabolt, egy kisfiút, de mivel késett a váltságdíj, fejbe lőtte őt. Az idők során rengeteg embert ölt vagy öletett meg, akik útjában álltak, vagy éppen nem úgy táncoltak, ahogyan ő fütyült. Két férjét is megölte hihetetlen kegyetlenséggel, úgy, hogy közben saját gyermekei a szomszéd szobában tévéztek. Nem is csoda, hogy férjei többet értek számára holtan, mint élve, hiszen egyikük az alvilági kapcsolatait, másikuk pedig a drogbirodalmát hagyta rá. Három évvel ezelőtt Blanco 69 évesen áldozatává vált a saját maga által kitalált módszerének: az utcán, fényes nappal lőtte fejbe egy motoros.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top