Aktuális

Megölték az iszlám terroristák az osztrák tinilányokat

Már az a hír is bombaként robbant, hogy két tinédzserlány megszökött ausztriai otthonából, hogy az Iszlám Állam terroristái közé álljon. Mára az is igazolást nyert, mindkettőjüket megölték az ISIS emberei.

A 17 éves Samra Kesinovic és 16 éves barátnője, Sabina Selimovic még tavaly áprilisban szöktek meg ausztriai otthonukból, hogy Törökországon keresztül, az Iszlám Állam “fővárosába”, Rakkába érkezve az ISIS szolgálatába álljanak. A lányok bosnyák menekült szülők gyermekei, akik Ausztriában kaptak menedékjogot, levélben hagyták meg, ne keressék őket, harcolni mentek.

Az ISIS a lányok arcával népszerűsítette a szervezetet, fegyverrel fölszerelve, csadorba öltöztetve készített fotókat terjesztettek róluk, így bátorítva a fiatalokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az egyik francia hetilap sms-ben elérte Sabinát, aki úgy nyilatkozott, a férje katona, Szíriában szabadnak érezheti magát, és végre gyakorolhatja a vallását, amit Bécsben nem tehetett meg.

A feltételezések szerint Sabinát még tavaly decemberben megölték a terroristák. A legújabb hírek pedig arról számoltak be, hogy Samrát a közelmúltban agyonverték az ISIS terroristái, amikor meg akart szökni Rakkából.

Megnézem
Összes kép (1)

Forrás: Daily News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top