Andrew Samuels kihalászta a Nando bár előtti kanálisból a hatalmas gyémántgyűrűt, taxiba vágta magát és elvitte egy londoni ékszerészhez. A szakvélemény minden várakozását felülmúlta: az ékszer fő kövét három-három és fél karátosra becsülték, míg az ékszer értékét ötven-nyolcvanezer fontban állapította meg a becsüs.
Végül is, Andy kezén sem állt rosszul
Andy azonban egy pillanatig sem érezte magáénak a kincset. Úgy volt vele, hogy miután már legalább négy-öt telefonját hagyta el, és eddig kivétel nélkül mindig visszakerült hozzá a készülék, most neki is becsületesnek kell lennie az ékszer elvesztőjével szemben. Ezért aztán kiposztolta a történteket és várt.
Andy, a becsületes londoni gyerek mintaképe
Nemsokára jelentkezett is egy idősebb nő, aki Andy számára hitelt érdemlően bizonyította, hogy az ékszer valóban az ő tulajdona, így vissza is kaphatta a gyűrűjét. Arról már nem szólt a fáma, hogy a becsületes megtaláló kapott-e tőle valamilyen jutalmat – írja a Daily Mail.