nlc.hu
Aktuális
Gyomorforgató állapotok az egyik budapesti húsnagykereskedésben

Gyomorforgató állapotok az egyik budapesti húsnagykereskedésben

Gyomorforgató állapotban találták a Nébih szakemberei az egyik húsnagykereskedés feldolgozó üzemét. A helyiségek koszosak, penészesek voltak. Az ellenőrök három és fél tonna ismeretlen eredetű húst is lefoglaltak.

Egy budapesti húsnagykereskedést ellenőrzött november végén a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága. Az egységben, ahol a hús árusítása mellett a darabolást és a csontozást is végezték, gyomorforgató állapotokra bukkantak az ellenőrök. A helyiségeket nem takarították, és a termékek jelentős része is jelöletlen volt.

A daraboló helyiségben a kézmosáshoz a meleg víz nem működött, de használhatatlan volt az eszközfertőtlenítő, penészfoltos volt a hústőke, a csontgyűjtő ládában pedig légylárvák nyüzsögtek. A rossz higiéniai állapotok miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Az ellenőrzés során az is kiderült, a hústermékek jelentős hányada ismeretlen eredetű és lejárt fogyaszthatósági idejű volt, de találtak penészes füstölt árut is. A vizsgálat során több mint 3,5 tonna hústerméket foglaltak le, és semmisítettek meg a szakemberek. 

A tulajdonos 1 millió forintos bírságra számíthat. Időközben a higiéniai előírásoknak megfelelően kitakarították a helyiségeket, így a kereskedés folytathatja a tevékenységét.

Forrás: NÉBIH

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top