nlc.hu
Aktuális
Leszedték a keresztvizet is Donald Trumpról rasszista kijelentése miatt

Leszedték a keresztvizet is Donald Trumpról rasszista kijelentése miatt

Az amerikai elnökválasztásig még egy szűk év van hátra, de a kampány már most is gőzerővel dübörög. A mezőny kétségkívül legszínesebb egyénisége a milliárdos ingatlanmogul, Donald Trump, aki nem megy a szomszédba egy kis tuskóságért. Legutóbbi, az iszlám hitű emberek kitiltásával kapcsolatos megnyilvánulását követően egyre-másra ítélik el a republikánusokat végromlásba taszító hőbörgőkirályt. A legjobb beszólásokból válogattunk.

A milliárdos üzletember finoman szólva sem kifinomult eleganciájáról és megfontolt mondatairól ismeretes, mi is megírtuk már, mi vár a világra, ha a suttyók királya, Donald Trump lesz az USA új elnöke. A milliárdos apuka fiaként született Donald Trump megnyilvánulásai után fogja is a fejét a konzervatív Republikánus Párt, mivel jelenleg ez a parókás rinocérosz sem embert, sem istent nem kímélve osztja az észt az elnökjelöltek vitáin, ettől viszont olyan alacsonyra kerül a léc, hogy az már komolyan veszélyezteti az amerikai politikai élet jövőjét is.

Ez a derék ember azt bírta mondani most hétfőn, hogy az Egyesült Államoknak teljes mértékben meg kéne akadályoznia, hogy az iszlám hitű emberek betehessék a lábukat az országba “amíg az ország képviselői meg nem értik, hogy mi folyik éppen.”

BUMM! Akkorát robbant a Trump-bomba, hogy még két nappal később is érezni a lökéshullámot. Azóta Trumpot elmondták mindennek, egy philadelphiai napilap egyenesen Adolf Hitlerhez hasonlította, amihez a republikánus böszmekirály még egy hibátlan karlendítős pózt is ajándékozott a fotósoknak.

Az internet reagált

A közösségi média különböző csatornáin azóta folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb üzenetek, amelyekben elítélik a republikánus elnökjelölt szavait.

J.K. Rowling, a nagy sikerű Harry Potter könyvek írója például azt mondta, hogy a fiatal varázsló ellenfele, Voldemort gonoszságban Trump nyomába sem érhet.

 A Harry Potter-párhuzam másokat is megihletett, például az alábbi férfit, aki szerint “az egyetlen mód, hogy megállítsuk Donald Tumpot, az, hogy elpusztítsuk a horcruxait (a Harry Potter könyvekben Voldemort különböző régi tárgyakba rejtette a lelke szétszakadt darabjait, ezeket nevezték horcruxnak a szerk.). Trump parókája határozottan az egyik. Ha szükségetek van rám, megtalálom a másik hatot.”

 Kapott az áldásból Trump felesége, Melania Trump is, aki az alábbi twitterező szerint mindig olyan arcot vág, mintha épp most jött volna rá, hogy hozzáment egy ekkora taplóhoz.

 Maga a kaporszakállú úristen – illetve a Twitter-fiókját kezelő felhasználó – is megnyilvánult, méghozzá elég erős szavakkal: “Donald Trump az a fajta seggfej, akire más seggfejek ránéznek, és azt mondják: na ILYEN egy igazi seggfej!” Ámen!

 De ha már, akkor maga Lucifer is szót kért, és annyit szeretett volna csak elmondani, hogy rendkívül sértőnek érzi, ha Donald Trumpot hozzá hasonlítják.

Van, aki olyan kisiskoláshoz hasonlítja a habzó szájjal ordibáló “politikust”, akinek vaskos véleménye van a Moby Dickről, pedig még nem is olvasta a könyvet.

Jenny Johnson szerint pedig úgy viselkedik, mintha nem az elnöki posztért, hanem az USA ideges, rasszista nagymamájának szerepéért szállt volna versenybe.

 A legtökéletesebben azonban az alábbi twitterező foglalta össze: Donald Trump olyan, mintha egy YouTube-oldal komment-szekciója indult volna az elnöki címért.

Egyébként arról az emberről van szó, aki a minap közölte, hogy “be kellene zárni az internetet”, mert a fiatalok ott radikalizálódnak. Köszönjük, Donald!

További cikkek Donald Trumpról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top