nlc.hu
Aktuális
Megfogták a hajnali gázolót

Megfogták a hajnali gázolót

A rendőrség őrizetbe vett egy harmincéves esztergomi nőt, aki gyanú szerint szombat hajnalban halálra gázolt egy fiatal nőt, aztán segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság számára jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított szombaton 0 óra 30 perc körül Budán a Szabadság híd alatt, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 25 éves nőt, aki a gázolás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Megfogták a hajnali gázolót

A gyanúsított sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök három órán belül megtalálták az autóját, a nőt pedig a XIX. kerületben elfogták. Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top