nlc.hu
Aktuális
“Tanárnő, muszáj ránéznem a mobilomra, olyan helyes ez a Neymar”

“Tanárnő, muszáj ránéznem a mobilomra, olyan helyes ez a Neymar”

Nem a fizika ötösnek, hanem a fizikaórán készült szelfinek van sportértéke manapság, ez van, ilyen világot élünk. Akár bele is nyugodhatnánk, mi is voltunk gyerekek, csakhogy az okostelefonok továbbra is elég nagy gubancot jelentenek az iskolákban. Gyerekek, szülők, tanárok meséltek.

Szinte minden gyereknek van tanulságos sztorija, amikor az iskolai okostelefonozásról esik szó. A házirendek általában előírják, hogy csak a tanár engedélyével használhatók a telefonok, ennek ellenére a gyerekek persze folyamatosan feszegetik a határokat. Játszanak, fészbukoznak, szelfizgetnek, puskáznak.

 

Lefényképezem a könyv lapjait, és a telefonomról puskázom, amíg a tanár az asztalánál az e-naplót tölti – súgja meg egy hetedikes kislány, de elárulja, hogy ezt azért nem minden tanár hagyja. – Van olyan is, aki úgy irat dogát, hogy mindent elpakoltat a padról. Ki kell tapasztalni, melyik tanárnál mit lehet megcsinálni. Vannak órák, amikor tényleg mindenki telefonja kikapcsolva pihen a táskában, mert tudjuk, ha elkap a tanár, szaktanári figyelmeztetés nélkül nem ússzuk meg, ráadásul a szülőnek kell bejönnie a suliba a telefonért. És az már elég ciki.

 

Egy másik kislány lebukott puskázás közben, de a tanárnak tetszett a magyarázat, ezért megúszta egy ejnyebejnyével. “Szódogát írtunk németből, a telefonomon volt a puska – meséli egy nyolcadikos gimnazista lány. – A tanár észrevette, hogy sokszor nézegetem a telefonom, oda is jött, én meg gyorsan a képernyővédőre állítottam, amin a kedvenc focistám van és azt mondtam:

 

Tanárnő, muszáj néha ránéznem a mobilomra, mert olyan helyes ez a Neymar.

 

“Az igazgatóhoz kellett bemennem a lányom telefonjáért”

 

“Egy hétköznap délelőtt sms-t kaptam a lányom barátnőjének telefonjáról, persze a lányom küldte. Azt írta, hogy elvették a telefonját, és nekem kell bemennem érte az igazgatóhoz, neki nem adják ki, és nekem is csak személyesen. Ez a szabály – meséli Bea, egy tizenöt éves középiskolás kislány anyukája. – Persze nagyon nem örültem a dolognak, de nem volt más választásom, ha vissza akartuk kapni a telefont. Később kiderült, hogy a barátnő játszott rajta órán, nem a lányom, bár ez a lényegen sokat nem változtat. Mérges voltam, mert nekik már lehetne annyi eszük, hogy ne hozzanak ilyen helyzetbe a felelőtlen viselkedésükkel.”

 

Van, ahol az a szokás, hogy a gyerekek reggel leadják a telefont az osztályfőnöknél, délután, amikor mennek haza, visszakapják. A legtöbb helyen persze a tanulóknál maradnak a mobilok, melyet a legtöbb iskola házirendje szerint kikapcsolt állapotban kell a táskában tartani egész nap. Na, ezt a szabályt csak nagyon keveseknek sikerül betartaniuk, így aztán előfordul, hogy aki nem elég óvatos, az lebukik. “A múltkor a hatodikos fiam osztálytársa sírva ücsörgött órák után a terem előtt, mert egyik szünetben az ügyeletes tanár elvette a telefonját – meséli Edina, kétgyermekes anyuka. – Hiába mondta neki a kislány, hogy csak az időt nézte meg rajta. A szabály az, hogy szünetekben sem vehető elő a mobil. Azt mondták neki, hogy a szüleinek adják csak ki, persze ő ettől kétségbe volt esve, hiszen a szülei dolgoznak, nem tudnak csak úgy, hipp-hopp beugrani az iskolába. Mondtam neki, hogy próbáljon meg beszélni az osztályfőnökével, hátha mégis meggondolják magukat. Végül visszakapta a telefont, de figyelmeztették, hogy legközelebb csak a szüleinek adják ki.”

“Meg kellene őket tanítani az értelmes telefonhasználatra”

“Azt én sem szeretem, ha a gyerek folyton a messengeren lóg, de nem látok ellenséget az internetben és a mobilokban, mint sok szülő vagy sok tanár – mondja Tamás (42), háromgyermekes apa, aki a távközlésben dolgozik informatikusként. – Inkább megpróbálom őket megtanítani az eszközök helyes használatára, példamutatással, az ő érdekükben, hiszen hiába is tagadjuk, életünk részei az okostelefonok. De nálam ez szakmai ártalom is. Saját érdekemben is megveszem a családom tagjainak a jobb minőségű készülékeket, a gyerekeknek is, különben magammal is kitolok, ha folyton szervizelni vagy cserélni kell őket. Másrészt ezekhez már olyan rendszerek állnak rendelkezésre, melyekkel központilag képes vagyok kontrollálni a gyerekek készülékeit, felügyelni vagy akár korlátozni.”

 

Nem azt tartom jó módszernek, ha büntetésből vagy nevelési célból megvonjuk a gyerektől az okostelefont, szerintem hosszú távon nem ez a megoldás. Tavaly egy rosszabb félévi bizonyítvány következményeként a nagylányunk kapott egy tényleg csak telefonálásra használható buta telefont, de nemcsak neki volt ez rossz, nekünk is sokkal több macerát jelentett. Ha csak arra gondolok, hogy tömegközlekedik, és nem árt, ha olykor meg tudja nézni a menetrendet.

 

Tamás szerint az iskolákban is inkább kihasználni kellene az okostelefonok adta lehetőségeket, ha már úgyis ott vannak a gyerekeknél, nem tiltani, azt úgyis kijátsszák. Ha viszont órán is értelmes dolgokra használhatnák, talán nem éreznének folyton késztetést arra, hogy titokban elővegyék, mint valami tiltott gyümölcsöt. “Emlékszem, hogy kiskamasz koromban volt egy csavarós tollam, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha azzal tudnék hazaüzenni, hogy anyám készítse a vacsorát, mert mindjárt hazaérek. Azóta más világ van, el kellene fogadni, és a gyerekeket is megtanítani arra, hogy okosan kihasználják a lehetőségeiket.”

“Mintha megvonási tünetei lettek volna”

Hallani olyan sztorikat is, hogy a tanár tehetetlen dühében, mert már százszor rászólt a kütyüző gyerekre, hiába. Az biztos, hogy a tanároknak nincs egyszerű dolguk, amikor arról van szó, hogy türelmesen kezeljék és megfékezzék az órai okostelefonozást. “Elvileg nem vehetjük el a telefont, ami a gyerek tulajdona, és ki sem küldhetjük a teremből, mert a tanulók nem lehetnek felügyelet nélkül. Persze azért előfordul, hogy alkalmazzuk ezeket a fegyelmezési módszereket, ha máshogy nem megy” – tudjuk meg egy budai gimnázium matematikatanárától, aki bevallotta, egészen elképedt némelyik gyerek reakcióján.

 

Egy tizedikes fiútól elvettem első órában a mobilját, mert a kérésem ellenére sem kapcsolta ki. Általában óra végén vissza szoktam adni, de ezúttal keményebben meg akartam leckéztetni a fiút. Mondtam neki, hogy órák után adom vissza, majd jöjjön érte a tanáriba. Látszott rajta a kétségbeesés. Szinte minden szünetben odajött, hátha meggondolom magam, egyre rosszabbul bírta a telefon nélkül. Mintha elvonási tünetei lennének. Ideges volt. Aggódott, hogy nehogy valami gond legyen, leessen a polcról a telefon, vagy valaki eltegye. Az sem nyugtatta meg, hogy felajánlottam, beteszem a fiókomba, ott nem érheti semmi baj. Ne tegyem, mert beszorul. Amikor a hetedik óra után újra a kezébe vehette, mintha kicserélték volna, nagyon megkönnyebbült. Mondta, hogy nem tehet róla, ideges, rosszul van, ha nincs nála a telefon.

 

Egy másik esetben ellenkezőleg sült el a telefonelkobzás. “Egy tizenegyedikes kislány a padján dugdosta a táskája alá a telefont, szinte egész órán azt figyelte, persze hamar észrevettem és többször is rászóltam – meséli a tanár. – Mégsem kapcsolta ki, de látszott rajta, hogy szégyelli magát. Következő óra előtt azt a javaslatot tettem, tegye a tanári asztalra a telefont, hogy ne érezzen folyton késztetést arra, hogy rá kell néznie. Ilyenkor előre felkészülök a negatív reakciókra, ezúttal viszont nagyon meglepődtem, mert a kislány szinte örült neki, hogy megszabadítottam a mobiljától, a függősége tárgyától. Ő nem lett volna képes eltenni vagy kikapcsolni.”

Hasznos oktatási eszköz, de mindig van, aki visszaél vele

Környezet- és költségkímélő megoldás a netes megosztás, amikor olyan feladatot ad fel a tanár, ami nincs benne a tankönyvben. “Megkérek egy tanulót, hogy fotózza le a feladatot, aztán ossza meg, hogy mindenki számára elérhető legyen. Nem kell fénymásolgatni, időt és pénzt is spórolunk így. Egyértelműen hasznos eszköznek tartom az okostelefonokat, de mindig vannak élelmes diákok, akik ezzel visszaélnek. Korábban például megengedtem, hogy ha valakinek nem volt számológépe, a telefonját használja. Aztán persze dolgozatíráskor befotózták az eredményeket és átküldték egymásnak. Ma már a békesség kedvéért persze nem hagyom meg ezt a kiskaput, inkább tartok több számológépet ilyen esetekre” – mondja a tanár.

Az iskolában persze presztízskérdés, hogy milyen készüléked van, a tehetősebb osztályokban jelentős arányban az almás telefonok uralják a piacot. Wifi-hozzáférés nincs, de nincs is rá szükség, szinte mindenkinek van mobilnet-előfizetése – folytatja a matektanár. – Ezzel önmagában nincs probléma, a gond akkor kezdődik, ha mindez tiszteletlenséggel párosul.” A pedagógus szerint minden azon múlik, mit hoznak otthonról a gyerekek, milyen mintát kapnak.

Hiába várjuk el egy olyan gyerektől, hogy tartsa be a szabályokat, akinek otthon nem mutatnak jó példát, akinek a szülei maguk is magasról tojnak a tanárok kéréseire. Felháborodnak, ha be kell jönniük az igazgatóhoz, mert a gyerek telefonját oda adtuk le. Miközben általában ezek a szülők nem tudnak semmit az iskolai eseményekről, nem követik az e-naplót sem, hiába üzenünk, arra sem veszik a fáradságot, hogy elolvassák, be sem lépnek, sőt, még jelszavuk sincs.

“Eszköz híján marad a régimódi, technikamentes tanítás”

 

“Bármilyen hihetetlen, nekem már nincs szükségem fegyelmezési módszerekre. Az én osztályom tanulói – akik kilencedikesek, vagyis négy éve dolgozunk együtt – már megtanulták okosan használni az okostelefonokat. Ha nem szabad, nem veszik elő, csak a szünetben. De újabban akkor is inkább bandáznak” – avat be egy vidéki gimnázium magyartanára, aki szerint sokkal nagyobb probléma, hogy az iskola nem tud szabad wifi-hozzáférést biztosítani a diákoknak, mert sajnos nincs pénz arra, hogy megfelelő sebességű internetkapcsolatot finanszírozzanak.

 

Azért sajnálom, hogy nincs rendes wifink, mert én például szívesen használtatnám bizonyos tanórákon is a telefonokat és a tableteket. A jelenlegi kapacitás viszont csak arra elég, hogy a kötelezően előírt elektronikus naplókat aktualizáljuk. Ráadásul ilyen körülmények között az informatikai kompetenciák fejlesztése is elég reménytelen, holott a szakfelügyelet azt is számon kéri. Azok a gyerekek, akik megtehetik, természetesen előfizetnek mobilnetre, de erre a tanórákon nem építhetünk, így marad a régimódi, technikamentes tanítás.

A tanárnő bevallja, hogy természetesen voltak nehéz időszakok náluk is. Nem kevés ősz hajszálat okozott némelyik tanárnak, amikor a tanulók kezdtek belejönni az okostelefonok egyre kreatívabb alkalmazásába a tanórákon. “Az okostelefonozás első tüneteit a suliban nagyon nehezen tudtuk kezelni, mert első számú puskázási eszközként szerepelt. S mivel nekünk, tanároknak még nem volt hasonló készülékünk, nem ismertük e kiváló lehetőségeket sem.”

Legalább két év telt el, mire rájöttünk, milyen előnyöket nyújthat a mobil dolgozatíráskor, persze a gyerekek pár lépéssel mindig előttünk jártak. Olyan is volt, hogy ha valakitől egyet elvettünk, volt póttelefonja, sőt még pót-póttelefonja is. Na de hát ilyen egy felkészült diák.

A tanulók jogait és kötelességeit – így az okostelefonokra vonatkozó rendelkezéseket is – minden intézmény a saját házirendjében fogalmazza meg. A házirendet minden tanuló és minden szülő/gondviselő számára elérhetővé kell tenni. Az oktatási intézmények házirendjét a köznevelési törvény aktuális végrehajtási rendeletének előírásai szerint az iskola nevelőtestülete állítja össze, az igazgató vezetésével. A szülői szervezetnek és a diákönkormányzatnak véleményezési joga van. Minden iskolai dokumentum, így a házirend törvényességét is a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) felügyeli. A házirendben szabályozzák a fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazási elveit is, így adott esetben kitérnek arra is, hogy milyen következményekkel jár, ha egy tanuló megszegi a mobiltelefonok használatára vonatkozó szabályokat.
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top