nlc.hu
Aktuális
Hosszú Katinka kiáll a magyar úszók mellett

Hosszú Katinka kiáll a magyar úszók mellett

Hosszú Katinka kiállt a magyar úszók mellett: nehezményezi, hogy a Magyar Úszó Szövetség világszínvonalú eredményeket vár el a sportolóktól, de az ehhez szükséges feltételeket nem bocsátja az úszók rendelkezésére.

A sajtón keresztül áll ki sporttársai mellett Hosszú Katinka. Legsikeresebb úszónőnk úgy érezte, fel kell emelnie szavát a sportolók mellett, akik nem tehetik meg, hogy a Magyar Úszó Szövetség tevékenységéről kritikát mondjanak.

Katinka 2012-ben azzal a céllal költözött haza az Egyesült Államokból, hogy részese lehessen a magyar úszósportnak, a magyar sportéletnek, inspirációt adva a jövőbeli generációnak. Gyorsan megtapasztalta, hogy a Magyar Úszó Szövetség világszínvonalú eredményeket vár el a magyar sportolóktól, de az ehhez szükséges világszínvonalú hátteret közel sem biztosítja számukra. A világbajnok sportolónő úgy látja, a vezetők megelégednek a magyar úszás jelenlegi helyzetével, és nem gondolnak az előrelépésre. “A közvélemény számára úgy tűnhet, minden remekül működik, hiszen a versenyzők folyamatosan hozzák az érmeket a nemzetközi versenyekről, ugyanakkor az igazság az, hogy a rendszer hibás, és nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van. A Magyar Úszó Szövetség egy olyan rendszert épített fel, ahol az úszók és edzők arra pazarolják a legtöbb idejüket és energiájukat, hogy folyamatos harcot vívjanak a szövetséggel házon belül. A legtöbbjük nincs tisztában az elvárásokkal és célokkal, mivel nincsenek pontosan lefektetett szabályok és követelmények. Ezáltal azt sem tudhatják, hogy a munkájuk elegendő-e ahhoz, hogy bekerüljenek a válogatott keretbe vagy sem.”

Hosszú Katinka kiáll a magyar úszók mellett

Hosszú Katinka szerencsésnek érzi magát, hiszen elmondása szerint “kiállhatok azokért az úszókért is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy felszólaljanak, mert attól félnek, hogy azt a minimális támogatást is elveszítik, amiben jelenleg részesülnek. Ezt a harcot három éve próbálom zárt ajtók mögött, házon belül megvívni a Magyar Úszó Szövetséggel, de sajnos a mondanivalóm mindvégig süket fülekre talált. Ha a szövetség jól működne, a sportolóknak és a velük dolgozó edzőknek pontosan kijelölt és előre meghatározott céljaik lennének, és nyugodtan dolgozhatnának annak tudatában, hogy ha a célokat és követelményeket teljesítik, akkor annak meglesz az eredménye, és megkapják a pozitív visszacsatolást”.

Hosszú Katinka szerint “akaratlanul is felmerül a kérdés: mégis mire van a Magyar Úszó Szövetség? Mit csinálnak, ha nem az úszóik számára biztosítják a lehető legjobb feltételeket? Olyan ambiciózus emberekre van szükségünk a Magyar Úszó Szövetségben, akiknek az az elsődleges célkitűzésük, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsék meg, és segítsék az úszóinkból kihozni a maximumot. Véleményem szerint nem szabad addig várni az önvizsgálattal és a változtatással, amíg túl késő nem lesz, és teljesen össze nem dől a rendszer.”

Hosszú Katinka úgy gondolja, megfelelő támogatás mellett a világ egyik legerősebb úszónemzete lehet Magyarország. Arra is kitért, meglátásait nem a Magyar Úszó Szövetség elleni támadásnak szánta, célja csupán a pozitív irányú párbeszéd és változás elindítása a magyar úszósportban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top