Aktuális

Meghalt a francia gyógyszerkísérlet egyik résztvevője

Vasárnap meghalt a francia gyógyszerteszt egyik résztvevője, a férfi három nappal ezelőtt esett kómába a rennes-i egyetemi kórházban. Másik három páciens visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A gyógyszerkísérlet során “súlyos baleset” történt, amelyben a meghalt résztvevő mellett további öt páciens állapota kérdéses. Az ő állapotuk egyelőre stabil. Az öt betegből négyen “különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal” küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy “visszafordíthatatlan” károsodást szenvedtek. Az ötödiknél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban.

A tragédia csütörtökön történt, a szerencsétlenül járt kísérleti alanyok 28 és 48 év közötti férfiak, egyikük a tesztet követően kómába esett. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencven önkéntes vett részt, a hat kivételével a többi 84 embernek semmi baja – közölte François Peaucelle, a tesztelést végző francia laboratórium, a Biotrial igazgatója.

A portugál Bial cég gyógyszerkészítményén a klinikai vizsgálat első szakaszát végezték, vagyis amikor a hatóanyagot – a sikeres állatkísérletek elvégzését követően – egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a készítményt általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami később a gyógyszerbe kerül.

A Franciaországban precedens nélküli ügyben a párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett sebesülés gyanújával indított eljárást, és az egészségügyi tárca is vizsgálatot rendelt el a gyógyszer tesztelése körülményeinek, eszközeinek és megszervezésének tisztázására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top