Aktuális

Kiszabadul az ország legkegyetlenebb gyilkosa

Egy hónap múlva szabadulhat Bene László, akit társával többek közt a skálás gyilkosságért ítéltek húsz évre.

Márciusban hallgatja meg a büntetés-végrehajtási bíró a sorozatgyilkos Bene Lászlót, és dönt a férfi feltételesen szabadon engedéséről – írja a Délmagyarország. A 66 éves férfi a hírhedt szegedi Csillag börtönben tölti büntetését.

A hírek szerint elég jól érzi magát odabent, a cellájában körletparancsnok lett, jó sora van. “Az étel elfogadható, a biztonság kiváló, mindig van kihez szólni. Nekem bejött a böri” – fogalmazott korábbi börtöninterjújában Bene, aki tíz évig – 2006-ig – magánzárkában raboskodott, amit saját bevallása szerint imádott. Akkor kezdték el felkészíteni a szabad életre, akkor került egy tízfős cellába, csupa gyilkossal együtt.

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. Donászi korábban egy rendőrt is megölt, majd 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top