Aktuális

Mit csinálj, ha eltörött a hőmérő?

Eltörött a hőmérő. Van ilyen, a hőmérők eltörnek előbb-utóbb, csak elvétve akad köztük, amelyik egyetemre megy, vagy más módon valósítja meg önmagát.

Még a régi fajta, higanyos modellről beszélünk, ami időnként pontosabb, mint az elektromos verziók, viszont igazából halálos veszély velük élni.

Ezt mondjuk tudtam eddig is, de a széttörésig nem sejtettem.

Amikor szétgurultak a kis higanygolyók a földön, rögtön éreztem, hogy ezzel most kezdeni kell valamit, és ennek a valaminek nem része a felporszívózás, szóval gyorsan utánaolvastam a neten a teendőknek. És amit olvastam, az eléggé aggasztó volt, mert kiderült például, hogy a higany pont kétszer veszélyesebb, mint tudtam (de nem sejtettem), már a belégzéstől is komoly, maradandó és csak sokára előbukkanó betegségek alakulhatnak ki, szóval nem árt vigyázni vele, de mindenekelőtt be kell szerezni az eltüntetéshez szükséges alapanyagokat.

Mit csinálj, ha eltörött a hőmérő?

Csapjunk a lovak közé, ha te is ilyen helyzetbe kerülsz, ideális esetben a következőt teszed:

– szellőztetsz,
– gumikesztyűt húzol,
– egy papírlappal egy gömbbe tereled a kis higanygolyókat, amit még szintén a papírlap segítségével rápiszkálsz egy másik papírlapra, és az egészet beledobod egy befőttesüvegbe, amit lezársz,
 – a higany helyét felszórod kénporral – ilyesmit patikából tudsz beszerezni, nem adják könnyen, de ha nagyon erősködsz, megkapod,
 – hagyod hatni a kénport, ami semlegesíti a higanyt, majd az egészet feltörlöd papírral gumikesztyűben, a papírt és a kesztyűt szintén lezárt befőttesüvegbe rakod.

Olvasd tovább az Egy nap a városban blogon!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top