nlc.hu
Aktuális
A tóba lökte a diákot az állatkert egyik dolgozója

A tóba lökte a diákot az állatkert egyik dolgozója

Nevelési szándékkal fenékbe rúgott egy diá­kot a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik munkatársa, majd belökte a fiút az állatkerti tóba – írta a Blikk.

“Ha ebből tanul, akkor még tisztességes ember is lehet belőle” – állítólag ezt mondta az az állatkerti dolgozó, aki belelökött egy fiút az állatkerti tóba, miután a diák a jeget piszkálta a cipőjével a tónál – a Blikk szerint.

Az állatkert egy másik munkatársa elnézést kért a megdöbbent tanárnőtől. A tóba lökött fiú édesanyja viszont nem hagyta ennyiben a dolgot, telefonon kért magyarázatot az állatkerttől.

“Ha valaki megsérti az intézmény házirendjét, munkatársaink előbb udvariasan szólnak neki, legvégső esetben a biztonsági őrök kivezetik az intézmény területéről. De szó sem lehet tettlegességről, és főleg nem lökjük vízbe a látogatókat. Ha mindez igaz, a munkatársunk helytelenül járt el” – már vizsgálatot is indítottak az ügyben, mondta el az állatkert szóvivője, Hanga Zoltán.

Még több cikk az állatkertekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top