Aktuális

11+1 dolog, amit nem tudtál Marie Curie-ről

Marie Skłodowska-Curie lengyel származású francia fizikus és kémikus volt. Ő lett a párizsi egyetem első női professzora, elsőként kapott kétszer Nobel-díjat, a fizika és kémia területein végzett munkájáért.
  • Testvérének és anyjának korai halála miatt Maria elfordult a katolikus vallástól és ateista édesapja nézeteinek hatására agnosztikus szabadgondolkodónak vallotta magát.
  • Maria Skłodowska-Curie 15 éves korában érettségizett Varsóban kiváló eredménnyel. 
  • Miután Párizsban a szakmai eredményeit elismerték, abban reménykedett, hogy hazájában folytathatja karrierjét. Ám a krakkói egyetem női mivolta miatt nem alkalmazta,
    így Párizsban maradt.
  • Pierre-rel Franciaországban ismerkedtek meg. Férjével szerettek biciklizni, a hosszú túrák alatt még közelebb kerültek egymáshoz.
  • 1897-ben született Irène, 1904-ben Ève lányuk. Marie lengyel nevelőnőt hozott gyerekei mellé, és elküldte őket hazájába, Lengyelországba.
  • Marie Curie tudta, hogy a tudósok többsége úgy gondolja, hogy egy nő nem képes valódi tudományos munkát végezni. Ezért felfedezéseit azonnal publikálta, hogy biztosítsa
    elsőbbségét.
  • 1898 júliusában Marie és Pierre együtt adtak ki egy tanulmányt egy újonnan felfedezett elemről. Marie hazája tiszteletére polóniumnak nevezte el azt.
  • A házaspár a Nobel-díj honoráriumának egy részéből újratapétázta párizsi lakásukat, és felújították a fürdőszobájukat. A maradék pénzt odaadták a rászoruló ismerőseiknek
    és diákoknak.
  • Pierre egy utcai balesetben halt meg, egy lovaskocsi kerekei alatt koponyatörést szenvedett. Marie-ból hirtelen nagyon magányos ember lett.
  • A Sorbonne fizika tanszéke Marie-re ruházta Pierre helyét és a laboratórium vezetését. Ő lett az egyetem első női professzora.
  • Írásait, még szakácskönyvét is egy ólommal kibélelt dobozban tárolják veszélyes radioaktív sugárzásuk miatt. Csak védőruhában láthatóak a papírok.

 

11+1 dolog, amit nem tudtál Maria Curie-ről
“És hogy mi a sugárzás, erről félelmesen szép példázatot hallottam Zsebők Zoltán barátomtól, a röntgenprofesszortól. Párisban járva két ízben is felkereste a Sceaux-i temetőben a Curie házaspár sírját. Már évtizedek óta fekszenek a nedves földben, sejtjeiket régen elbomlasztotta a halál. De a sok évtizedes munka közben a rádiumsugárzás végleg beépült csontjaikba, ma is ott van, és jelzi sírhelyüket. Ha senki nem lenne a temetőben, hogy megmutassa, merre van a sír: egy egyszerű Geiger–Müller-számláló élénkülő lüktetése odavezetné a látogatót. Az ionizáló sugárzás törvényei szerint 1580 esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Curie házaspár sírjából érkező jelek erőssége felére csökkenjen.” Illyés Gyula: Naplójegyzetek
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése