nlc.hu
Aktuális
Álrendőröket fogtak – lehet, hogy téged is megloptak

Álrendőröket fogtak – lehet, hogy téged is megloptak

A házaspár és két férfi társuk két hónap alatt összesen öt alkalommal tévesztett és lopott meg időseket Budapest több kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. Anita 41 éves, Sz. Kálmán 43 éves és J. Gábor 35 éves érdi, valamint Sz. Tamás 30 éves tárnoki lakosok ellen. A három férfi és a nő 2015 decembere és 2016 februárja közötti időben összesen öt alkalommal rendőrnek adta ki magát Budapest II., V. és XIII. kerületében. A négy személy hatósági eljárást színlelve megtévesztette az idős sértetteket, figyelmüket elterelte, majd ékszereiket, műtárgyaikat és készpénzüket eltulajdonította – számolt be a police.hu.

Ékszerekre és pénzre utaztak

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának, valamint Betörési Osztályának munkatársai 2016. február 8-án 11 óra 35 perckor Budapest VIII. kerületében igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást, akiknek a kocsijában rendőri jelleggel ellátott ruhadarabokat, bilincset, az eredetire hasonlító rendőrjelvényt, rendfokozat- és állományjelzőket, valamint ékszereket, mobiltelefonokat és nagy mennyiségű készpénzt találtak. Az intézkedés során a nyomozók megállapították, hogy a három személy aznap egy angyalföldi idős sértettet lopott meg.

Letartóztatásban

A két férfit és a nőt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozható negyedik férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogató parancsot adott ki. J. Gábort végül 2016. február 10-én 12 óra 45 perckor Érden fogták el a rendőrök. Előállítását követőn őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte Sz. Kálmán előzetes letartóztatását, valamint Sz. Anita és Sz. Tamás házi őrizetét, míg J. Gábor ügyében a mai nap folyamán hoz döntést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top