Aktuális

Fegyveres behajtókat vet be a NAV

Fontos változásokat tervez a NAV végrehajtásaiban a kormányzat.

A jövőben a fegyverrel járó pénzügyőrök is részt vesznek az államot megillető összegek beszedésében, emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) növeli a végrehajtók számát, és gyorsul a hivatal reakcióideje is a tartozások beszedésénél – írja a Magyar Idők.

Meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a NAV rögvest megteszi a szükséges lépéseket – hangsúlyozta Molnár Tamás, a NAV végrehajtási ügyekért is felelős szakmai irányítója. Először minden késedelembe eső adófizetőnek értesítést küldenek, lehetőleg elektronikus úton, majd ez után nem sokkal megkezdődik az eljárás.

A jövőben kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe – az egyébként fegyverrel járó – pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top