nlc.hu
Aktuális
Tömegbunyó a kereszteződésben

Tömegbunyó a kereszteződésben

Öten verekedtek össze Tápiószőlősön, a ceglédi rendőrök két férfit őrizetbe vettek a verekedők közül.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat garázdaság bűntett, valamint testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Ádám 20 éves tápiószőlősi lakos és társai ellen. A fiatalember és hozzátartozója, a 46 éves P. Károlyné 2016. február 13-án délután elindult egy 17 éves tápiószőlősi ismerősük lakcímére, hogy megbeszéljék vele korábbi sérelmeiket.

Útközben a község egyik kereszteződésében összetalálkoztak egy három fős csoporttal. Ekkor P. Ádám a nála lévő karóval a társaság egyik tagját bántalmazni kezdte, többször megütötte a fejét, melynek következtében a 17 éves fiú két foga letört. Ezt követően a sérült fiatal és két társa P. Ádámra támadt, akit a földre löktek és ott többször megrúgták. Közben a 46 éves asszony egy kerékpárral támadt rá a három férfira. A bántalmazás következtében ketten könnyű sérülést szenvedtek – írja a police.hu.

A rendőrök elfogták, és előállították a négy férfit, valamint P. Károlynét. P. Ádámot és 17 éves társát őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top