Otthonában érte a halál Umberto Ecot, régóta küzdött a rákkal – írja a Propeller.hu külföldi forrásokra hivatkozva. Umberto Eco Alessandriában született. A torinói egyetemen filozófiából doktorált, később tanított is itt.
Harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen. Számos irodalmi folyóirat munkatársa volt. Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb könyvszenzációja lett. A mű keletkezésének indítékairól egy interjúban szarkasztikusan így nyilatkozott: “Meg akartam ölni egy szerzetest.”
Az első regény bravúrját többi regénye nem tudta megismételni. A 2010-ben megjelent A prágai temető című regényében az irodalom leggonoszabb karakterét kívánta megteremteni.
Az író több rangos irodalmi kitüntetést megkapott, többek között a Strega-díjat, a Médicis-díjat, a Cesare Pavese-díjat, az Asztúria Hercege Díjat, az Osztrák Állami Díjat, 2007-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat.