nlc.hu
Aktuális
Fiatalok haltak meg a borzalmas éjszakai balesetben

Fiatalok haltak meg a borzalmas éjszakai balesetben

Hárman a helyszínen életüket vesztették a 47-es számú főúton Derecske és Berettyóújfalu között.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2016. február 27-én 21 óra 30 perc körüli időben egy külföldi honosságú járműszerelvény haladt a Debrecen irányából Berettyóújfalu irányába a 47-es számú főúton, amikor a 32-es kilométer szelvénynél – eddig tisztázatlan okból – a pótkocsi hátsó kereke levált a tengelyről és nekicsapódott egy Debrecen irányába tartó személygépkocsinak.

A személygépkocsi vezetője ennek következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti baloldalba és frontálisan ütközött egy kamionnal – írja a police.hu.

Az ütközés következtében egy 28 éves, egy 25 éves és egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy 28 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a Derecskénél történt baleset pontos körülményeit.   

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top