Aktuális

Így fosztják ki az autókat a fővárosban – videó

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két alkalommal lopott autókból, ezzel több mint egy millió forint kárt okozott. Íme a módszere!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat R. Zoltán 44 éves budapesti lakossal szemben lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A férfi 2015 novemberében, valamint 2016 februárjában Budapest V. és VII. kerületében egy-egy személyautó elektromos zárszerkezetét blokkolta, ehhez egy speciális eszközt használt – írja a police.hu. Minden alkalommal megvárta, amíg az így nyitva maradt autóktól a sértett elment, majd az abban található értéktárgyakat eltulajdonította. A két bűncselekmény elkövetése alkalmával laptopokat, táblagépet, mobiltelefont és más informatikai eszközöket lopott el, ezzel több mint egy millió forint kárt okozott a két sértettnek.

Az erzsébetvárosi rendőrök 2016. március 3-án 11 óra 45 perckor egy VIII. kerületi lakásban fogták el az elkövetőt. Az ott tartott házkutatás során az eltulajdonított műszaki cikkek egy részét megtalálták és lefoglalták a rendőrök. R. Zoltán immár előzetes letartóztatásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top