Ha egy gyerek prostituálttá válik, ezt önként, nem kényszer és fenyegetés hatása alatt teszi – nyilatkozta Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2011-ben. Ez a mondat indította el Schermann Márta rendezőt, hogy színházi módszerekkel vizsgálja a gyermekprostitúció létrejöttét. A projekt során eljutott az esztergomi gyermekotthonba, egy kifejezetten problémás kamaszlányoknak létrehozott zárt intézetbe, ahova súlyos viselkedési problémák miatt kerülnek be a 12–18 év közötti lányok, sokan közülük a prostitúcióval is kapcsolatba kerültek már. Schermann Márta az egy évig tartó próbafolyamat során a Norvég Civil Alap támogatásával egy olyan előadást hozott létre, amely dokumentumszínházas módszerekkel mutatja be a prostitúciót, az állami gondozott lányok életkilátásait, a probléma újratermelődését. Minden elhangzott szöveg “valódi”, érintettekkel való beszélgetésből származik. Az előadást március 17–18-án mutatják be a Trafóban, profi színészek és az otthonban nevelkedő kamaszlányok együtt játszanak majd benne.
A munkát egy évig tartó színházi workshop előzte meg az otthon növendékeivel, ebbe nyerhettünk betekintést egy esztergomi kiránduláson. Az intézetben kisebb jeleneteket adnak elő növedékek és színészek, amelyek bemutatják ezt a zárt világot, közben ízelítőt adnak a próbafolyamatból.
Az előadás már a zárt intézet kapui előtt megkezdődik.
A kőfalhoz lapuló tinédzserek beszökdösnek az épületbe, majd a rácsos ablakok mögül kiabálják ki, milyen híreket hallottak az intézményről, mielőtt idekerülnek.
Minden csupa rács! (Ez mondjuk igaz.) Csupa drogos kerül be! Ha nem jól viselkedsz, lekötöznek, beléd nyomnak egy injekciót! Mindenki leszbikus! És sokat kell takarítani! (Ez is igaz.)
Az intézetben 64 gyerek él nyolc csoportban, mindenki a szakellátásból, valamelyik másik intézetből került át, két évet tölthetnek itt. Bekerülni a gyermekvédelmi gyám javaslatára lehet, az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság dönti el, melyik kamasz minősül speciális szükségletűnek.
Az ide érkező gyereklányok súlyos viselkedési, beilleszkedési problémával küzdenek, agresszívek, többen drogfüggők. Az intézet felmérése szerint a bent élő lányok negyede személyesen is megtapasztalta a gyerekprostitúciót. Az érintettek köre ennél szélesebb, ha azokat is ideszámítjuk, akiknek a közvetlen családja, anyja, nővére prostituált. Mindez felveti a kérdést, mit tud elérni az intézmény, ha a gyerek innen kilépve, legkésőbb a nagykorúságakor visszakerül az eredeti, romboló környezetbe.
Ezt feszegeti a következő kis jelenet is, ahol egy látogatás tanúi vagyunk. Apa, anya és báty – színészek és egy intézeti tanárnő alakításában – nagy örömmel üdvözlik a bent élő Bogit, de témáik – agresszió, börtön, késelés – folyamatosan visszahúzzák a lányt a régi, kinti világba, amitől az intézet pont megóvni próbálja.
A gyerekek harmada tartja rendszeresen a kapcsolatot a családjával, tudjuk meg Hegedűs Mária nevelési igazgatóhelyettestől. “Abban bízunk, hogy az itteni külső rend idővel belső renddé alakul, és a gyerekek majd nemet tudnak mondani a korábbi életmódjuk ártalmaira.”
A személyes látogatások mellett a számítógépszobában tarthatják a lányok kapcsolatot neten a külvilággal. A hozzáférés szigorúan ellenőrzött: heti két órát tölthet a nyolcfős csoport a szobában, ahol négy gépen osztoznak a lányok. Ennyi idő jut az áhított Facebookra. A telefonhasználatot is kontrollálják.
Az aggodalom nem oktalan, mutat rá a nemsokára 14 éves Kicsi saját története, amit egy kis monológban mesél el saját szavaival.
A szeplős, copfos kislányt 12 éves korában csábította el a Facebookon egy ismeretlen, középkorú férfi, mikor a lány az intézetből épp kikerült a nagymamájához, és unatkozott. Az ismeretlen férfi meggyőzte Kicsit, szökjön el a nagymamától, költözzön hozzá. Szerencsére a család elcsípte az éjszaka közepén a találkozóra igyekvő gyereklányt, és értesítette a rendőrséget.
A találkán nem a neten megismert férfi várta a lányt, hanem ismeretlen férfiak, akik prostituáltnak vitték volna el. Az már a jogi ismeretek hiányáról árulkodik, hogy a rendőrség elengedte a lánykereskedőket, mert a 12 éves lány úgymond önszántából ment el a randira. A történet nemcsak a vendégeket, de Kicsi társnőit is fejbe kólintja.
De hogy tudott elcsábítani egy ismeretlen, negyvenes pasi?” – teszik fel a lányok a jogos kérdést. “A kakaóval. Azt ígérte, hogy minden reggel ágyba hozza nekem a kakaót.”
A lányok életéből sok minden kimaradt eddig, ezt próbálja az otthon pótolni.
Ne gondoljunk nagy dolgokra. Az, hogy egy lány napi ötször eszik, éjszaka kialussza magát, a nappalt pedig értelmes tevékenységgel tölti, hatalmas változás a korábbi életéhez képest” – mondja Horváth Zoltán otthonvezető.
Az első időszak nehéz, a lányok ekkor szembesülnek vele, hogy innen nem lehet kimenni, sokaknak elvonási tünetei vannak a drog miatt.
Az otthonban minden nyolcfős csoporttal négy felnőtt foglalkozik, két nevelőtanár, egy gyermekfelügyelő és egy gyermekvédelmi asszisztens. Az egyik nevelőnek igyekeznek férfit beállítani, egyrészt az intézmény családpótló jellege, másrészt a lányok indulati problémái miatt.
Pszichológus, pszichiáter foglalkozik rendszeresen a lányokkal. “Egyszerre adunk egy érzelmi biztonságot nyújtó, elfogadó közeget, és következetességet, szigorú napirendet” – fogalmazza meg a filozófiát Horváth Zoltán. Ezt a célt szolgálja a zártság is. Az intézet kapui, ablakai valóban rácsosak, amíg a látogatócsoport halad az épületben, előttünk-utánunk is kulcsra zárják az ajtókat. A nevelőkkel is napi 24 órás a kapcsolat, iskolába is bent, az intézetben járnak a gyerekek, a lányok nem tudnak kilépni a helyzetből, a nevelők folyamatosan követik és visszajelzik a viselkedésüket. Aki együttműködik, megfelelően viselkedik, az kimehet először csoportosan, később egyénileg is kimenőre, de egy meggondolatlan cselekedettel vissza is minősíthetik.
A tanítás nem egy sikertörténet, jellemzően a lányok korábban nem jártak iskolába, vagy sokat hiányoztak, még a jobb képességűek is komoly lemaradásokkal küzdenek. A délutánt csoportos foglalkozásokkal töltik, különböző sportok, szakkörök elérhetőek, a jobb magaviseletűeket kirándulásokra viszik, még külföldre is. A kissé komor folyosókon tablók mesélnek az utazásokról. A csoportszoba viszont hangulatos, egy-egy nyolcfős társaságnak két hálóból, társalgóból, nevelői szobából álló saját lakrésze van.
A látogatás utolsó állomásaként a tornateremben részt veszünk egy játékos foglalkozásokon. Körbe kell állni, egy botot adogatni vagy tapsolni, a szomszéd szemébe nézve, vezényszóra megfordul a kör iránya. Játéknak tűnik, de mindez valójában komoly készségeket igényel: vezényszóra mozogni, a szem-, kéz- és törzsmozgást összehangolni, egyszerre többfelé figyelni, szemkontaktust felvenni. Aki csecsemő- és kisgyerekkorában nem kapta meg a megfelelő ingereket, annak mindez komoly feladat, nem véletlen, hogy az óvodáskori fejlesztések is hasonló gyakorlatokkal operálnak.
Sok lány itt pótolja, ami kisgyerekkorában kimaradt.
Schermann Márta az egyéves színházi foglalkozás során látta a fejlődést: kezdetben a lányok nem tudták felvenni a szemkontaktust, köpködés, verekedés is előfordult a workshopokon. Óriási változás, hogy a konfliktusokat agresszió nélkül meg tudják beszélni, egyáltalán az, hogy két órán át képesek koncentrálni.
Ez komoly nehézség volt, hiszen minden lánynak komoly figyelemzavara van. Itt találkoznak először olyan dolgokkal, mint saját élmény, önismeret, közösségben együtt dolgozni. Talán mindez valamennyire megvédi őket, ha majd visszakerülnek az eredeti közegükbe. Végül a 15 jelentkezőből nyolcan végigcsinálták a foglalkozást, ők fognak szerepelni jövő héten a Trafóban. A rendező a gyerekcsapattal majd más intézetekbe is elutazik, és mesélnek a tapasztalataikról, szerinte az állami gondozott gyerekeknek nagy szükségük lenne drámapedagógiára.
Mit lehet elérni két év alatt a súlyosan problémás gyerekekkel? Az intézményben arra szeretnék rávenni a lányokat, hogy a 18. évüket betöltve ne távozzanak azonnal, kérjenek utógondozói ellátást, ami pár év haladékot ad, mielőtt kilépnének.
Nem jellemző, hogy egyetemre, főiskolára mennek a növendékek – mondja az otthonvezető. – Azt tekintjük sikernek, ha ők majd úgy tudják nevelni a gyerekeiket, hogy azok ne kerüljenek be a szakellátásba.
Az Árvaálom című előadás március 17–18-án látható a Trafóban.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól:
- “Úgy játszott a babákkal, hogy az asztalba verte a fejüket” – bántalmazott gyerekek nevelőszülőknél
- “Mikor a gyerek rájön, hogy nincs rendben, ami történt, akkor éli meg az igazi traumát”
- “Aki megélte a valódi szeretetélményt, az nem fog azonnal elmenni egy kedves idegennel”
- “A szexuális nevelés az önmagunkra figyeléssel kezdődik”