Marija Sarapova megbukott a doppingteszten. Az ötszörös Grand Slam-bajnok azt mondta, decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére. A teniszezőnő elismerte, hogy megkapta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség legújabb változásokat tartalmazó levelét, de nem nézte át a listát.
De mi a véleménye minderről a többi sportolónak?
- “Ez az egész sportvilág számára szörnyű hír, mivel a sportnak tisztának kell lennie, és annak is kell tűnnie – jelentette ki a 14-szeres GS-győztes Rafael Nadal. – Az én orvosom folyamatosan figyeli a tiltólista változásait, én pedig száz százalékig megbízom benne. Tudom, mit veszek magamhoz.”
A spanyol sztár közölte, nehéz elképzelni, hogy valaki nem veszi észre egy általa szedett készítmény betiltását, de mindenki hibázhat. A szabályok viszont adottak, és a bűnösöknek lakolniuk kell. - A női világranglistán ötödik román Simona Halep az mondta, ő mindig személyesen ellenőrzi a WADA-listát, és semmit sem vesz be anélkül, hogy ne egyeztetne előtte a szakértőkkel.
- A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova úgy vélekedett, mindenkinek tudnia kell, hogy mi kerül a szervezetébe, ezért Sarapova óriási hibát követett el.
- A WTA-rangsorban harmadik lengyel Agnieszka Radwanska kifejtette: “Félek, mert bármelyik tablettában lehet valami tiltott összetevő, engem idén már háromszor ellenőriztek. Ezért ha beteg vagyok, csak aszpirint veszek be, mert attól tartok, hogy egyébként valami más is bekerülhet a szervezetembe.”
Marija Sarapova vissza akar térni
A nemzetközi szövetség szándékos doppingolásnál négyéves, véletlen esetben pedig kétéves eltiltást javasol, ennek ellenére a 28 éves Sarapova – akinek a versenyengedélyét felfüggesztette az ITF – hangsúlyozta, vissza akar térni a pályára. “Elszánt vagyok. Bárcsak ne kellene ezen keresztülmennem, de sajnos kell, és túl leszek rajta. Köszönöm a rajongóimnak a sok biztatást” – üzente Facebook-oldalán.