nlc.hu
Aktuális
Kigyulladt egy lakás Budapesten a VIII. kerületben

Kigyulladt egy lakás Budapesten a VIII. kerületben

Tűz ütött ki hétfőn késő este egy VIII. kerületi lakásban. A tűzoltóknak több lakót is ki kellett menteniük az ingatlanokból.

Tűz ütött ki hétfőn késő este a VIII. kerület Mária utca egyik háromemeletes épületében. A tetőtéri lakásokhoz vezető előtérben gyulladtak meg bútorok. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók az életveszélyben lévő személyeket kimentették, és a tüzet eloltották – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta, hogy a tűz átterjedt az egyik lakás előszobájára is. A két tetőtéri lakásban négy személy volt közvetlen életveszélyben, mert nem tudtak kimenekülni, a tűzoltók mentették ki őket. 

A 10 négyzetméteren égő tüzet két vízsugárral eloltották a tűzoltók, majd átvizsgálták az épület tetőszerkezetét is, jelenleg a két lakás átszellőztetése van folyamatban.

Személyi sérülés nem történt.

Az igazgatóság ezúttal is felhívja a figyelmet, hogy tilos éghető anyagokat tárolni menekülési útvonalon, lépcsőházban – mondta Kisdi Máté.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top