Aktuális

Március 15.: Ők kapták meg a Kossuth-díjat idén

Rendező, színművész, operatőr, népzenész és operaénekes is van az idei Kossuth-díjasok között.

Kossuth-díjasok 2016-ban:

Zelenák Crescencia tervezőgrafikus – “Azért is öröm számomra a Kossuth-díj, mert a szakma, a tervezőgrafika elismerését is jelenti, amivel foglalkoztam, amit tanítottam, és amit mindig is szerettem.”

Tillai Aurél karnagy – Pályáját a régi muzsikusokéhoz hasonlítja Tillai Aurél karnagy, zeneszerző, abban ugyanis az előadó-művészetnek, a tanításnak és a komponálásnak is kiemelten fontos szerepe van.

Serfőző Simon költő – “Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen az igazságtalanságok, hazugságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért, megalázottakért.”

Röhrig Géza színész – “Túlzásnak érzem a Kossuth-díjat, azon leszek tehát, hogy legalább utólag megérdemeljem.”

Nemes Jeles László filmrendező – “Számomra a díj és a magas magyarországi nézőszám együtt képvisel értéket.”

Nagy Ervin építész – Nagy Ervin egykori országos főépítész “rendkívüli megtiszteltetésnek” nevezte a Kossuth-díjat, amelyet március 15-én az Országházban vehetett át.

Madarász Iván zeneszerző – “A Kossuth-díj a kortárs magyar zenére is ráirányítja a figyelmet.”

Lukács Sándor színművész – “Nyitottnak, érdeklődőnek, gyermeklelkűnek kell maradnia az embernek, ha színész.”

Komlósi Ildikó operaénekes – “Harminchárom éves pályafutásom koronája ez a díj.”

Kiss Anna költő, drámaíró – “Az a fajta költő vagyok, aki benne él az általa írt világban.”

Ifj. Csoóri Sándor népzenész – Megtiszteltetésnek tartja a Kossuth-díjat ifj. Csoóri Sándor népzenész, a hazai hangszeres népzenei mozgalom egyik elindítója, aki ugyanakkor a külvilág részeként tekint az elismerésre, és mint hangsúlyozta, belső világa építését különválasztja a külső világtól.

Gulyás Dénes operaénekes – Már negyvenöt éve van a pályán, munkásságát tekintve erre a legbüszkébb Gulyás Dénes operaénekes, aki kedden Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.

Farkas Ádám szobrászművész – “Határtalanul nagy örömet jelentett számomra, mikor értesültem, hogy megkaptam a Kossuth-díjat, ez egy közösség által elismert teljesítmény, erőt ad a folytatáshoz.”

Erdély Mátyás operatőr – “A Saul fia megszólítja és gondolkodásra készteti a nézőit, és nem egy készen kapott történelemolvasatot ad.”

Budai Ilona népdalénekes – “Egész pályám koronája a Kossuth-díj; bízom abban, hogy még sokáig szól magyar ének, magyar népdal a Kárpát-medencében.”

Benedek Miklós színművész – “Nagyon örülök, az ember minden díjnak örül, amit adnak neki. Azt hiszem, végigjártam a ranglétrát.”

Balázs Fecó előadóművész, dalszerző – “A Kossuth-díj a szakmám és az életem megkoronázása, a művészetekben ez jelenti a csúcsot, ezért nagy megtiszteltetés, ami további munkára inspirálja az embert.”

Makkai Ádám költő, író, műfordító – “Amíg élnek magyarok a Földön, mindig lesz olyan, aki versben felesel a világmindenséggel.”

Nézd meg, hogy kik kapták Széchenyi-díjat idén!

Olvass még a Kossuth-díjról:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése