“Nem tudom, hogy igazi-e, de ha igen…” – ezzel a tárggyal küldte át kolléganőm az alábbi csodás képet, amelyen egy férfit kétségbeesetten ölelő nő látható, romantikusan giccsesre homályosított, a tinilapok posztereit idéző fekete-fehérben. A jobb alsó sarokban az alábbi idézet olvasható: “A férfi jutalma a nő; a nő jutalma az a tudat, hogy ő a jutalom.” A bal felső sarokban a Jogászbál évszámmal ellátott logója hirdeti, hogy a derék jogászok már 1832 óta rendezik meg ezt a szép (?) eseményt. (A párhuzam a focimeccsel egyébként egy múlt heti, hányingerkeltő reklám miatt született.)
A Facebook-posztot azóta eltávolították a Jogászbál oldaláról, mi még időben rögzítettük:
Bálsors, akit régen tép
Mielőtt úgy lendületesen nekiesnék a kreatívnak, egy pillanatra hadd szabadjon megállnom a “bál” kifejezés előtt. Olyan szép szó ez, nem? Mindenkinek deli legények, szmokingos urak, uszályos ruhás, csipkekesztyűs kisasszonyok és finom, legyezős dámák jutnak eszébe róla. Véletlenül sem az, hogy a jogászhallgatók ilyenkor ugyanazt csinálják, mint bármely péntek este egy szórakozóhelyen, vagyis süketülésig isznak, felhúznak pár csíkot a polgári törvénykönyv borítójáról, aztán kezdik elölről.
Pedig az ilyen-olyan bálok manapság ritkán szólnak többről. Persze mindezt leöntik valami kellemkedő maszlaggal. Ilyenkor a magazinok címlapjai is harsogják, hogy megkezdődött a báli szezon. Ne röhögtessük egymást kérem, báli szezon, most komolyan! Nem azt mondom, tud jó érzést okozni, ha kikenve-kifenve parádézunk egy estélyen, elegáns kristálypoharakból pezsgőt/koktélt/akármit szürcsölgetve, de azért ne tegyünk már úgy, mintha Gróf Hinterthurm-von-und-über-Taxis de genere Monte Carlo leszármazottai lennénk, ugyanis rendkívül röhejesen hat, ha az alibabáról háromezerért rendelt műselyem-műbrokát konfekcióban okádunk az Operaház/Váci 1/Vigadó különtermének különmosdójában.
Na, ebbe a kissé lábszagú eleganciába sikerült egy szép nagy adag trágyát belecsattintania a Jogászbál szervezőinek (vagy a Facebook-oldal kezelőjének, aki valószínűleg kissé túltolta a Coelhóba mártott mindenegybenblogos romantikát, megszórva egy kis kovácsákosi princípiummal).
De a zsigeri idegből két lépést visszalépve elemezzük a művet: avagy mire gondolt a művész? A Jogászbálon részt vevő férfiak nőket kapnak ajándékba? Eleve, nők maguktól odamehetnek, vagy csak ha a hites komondor… akarom mondani uruk aznapra lecsatolja a láncot, és kiengedi őket a konyhából? Egyáltalán mi köze az idézetnek a Jogászbálhoz? Mi a helyzet a meleg vagy leszbikus joghallgatókkal vagy jogászokkal? Szegények kényszeredett arccal állnak majd az ajándékba kapott jutalomnőikkel, a leszbikusok meg jutalomként feszengenek majd a deli úriemberek oldalán?
Javasolnék pár kiegészítést vagy variánst a Jogászbál csapatának, hátha picit egyértelműbbé tehetjük a felhívást. Mit szóltok az alábbiakhoz?
A nő jutalma, hogy kussolhat, és a tudat, hogy végre főzhet egy jó vacsorát!
A férfi jutalma, hogy végre kedvére szájon vághatja az asszonyt – minek ment oda?
Jogászbál – a nőknek jogában áll hallgatni.
Szerintem jobbak, mint az eredeti, meg mégis több közük van az egész rendezvényhez, ha másként nem, családjogi szempontból. Most komolyan, tényleg érdekelne, hogy kinek az ötlete volt ez, és a többiek vajon miért nem szóltak rá, hogy nem az ötvenes évek Amerikájában élünk.
Amíg választ kapok a kínzó kérdéseimre, addig igyekszem megelégedni a tudattal, hogy – bár nem kértem – én magam vagyok a jutalom. A szervezőknek pedig addig is javaslom az ismerkedést a jóindulatú szexizmus kifejezéssel.
További cikkek szexizmusról az NLCafén:
- Ilyen a jóindulatú szexizmus
- Szexizmus csupa jóindulattal
- Kütyü nőknek: felejtsük már el ezt a hülyeséget!
