Aktuális

Kigyulladt egy templom Budapesten – fotó

Lángra kapott az orgona, és jó néhány berendezési tárgy is. A cikkből kiderül, hogy melyik fővárosi templom gyulladt ki.

Kigyulladt egy templom Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján hétfő reggel.

Mint a katasztrófavédelem nyilatkozatából kiderül, a tűz a Jézus Szíve templom bejárat feletti karzatán keletkezett, ahol az orgona és berendezési tárgyak kaptak lángra és károsodtak. Az épületben senki sem tartózkodott.

A mintegy tíz négyzetméteres területen égő tüzet a fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották, majd megkezdték a templom átszellőztetését.

Kigyulladt egy templom Budapesten

 A tűz okozta kár ellenére nem maradnak el a misék, a szertartásokat ugyanis a szemközti közösségi házban tartják majd meg. Vitai Attila plébános elmondta, hogy a hétfő reggeli tűzben leégett a templom orgonájának két billentyűsora, így teljesen használhatatlanná vált a hangszer, amelynek megjavítása sokba kerül. Hozzátette: az épület kiszellőztetéséért a tűzoltóknak ki kellett verniük az ablakok egy részét, ez szintén komoly károkat okozott.

Vitai Attila arról is beszélt, hogy szakemberek kedden takarítják el a romokat és mérik fel a templom állapotát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top