nlc.hu
Aktuális
Ők azok, akik többször annyit keresnek, mint a miniszterelnök

Ők azok, akik többször annyit keresnek, mint a miniszterelnök

Az erdőgazdaságok vezetői jártak a legjobban a 2015 őszi béremeléssel. A legtöbb állami vezetőhöz képest meghökkentően jól keresnek, az átlagos vállalatvezetői bérek kétszeresét vihetik haza havonta. Azért persze vannak néhányan, akik még náluk is sokkal jobban keresnek.

A Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.-nél 439 embert foglalkoztatnak, az ott dolgozók átlagkeresete 237 ezer, míg Sulyok Ferenc vezérigazgató alapbére ­havi bruttó hárommillió forint.

Az eset nem számít kirívónak, ugyanis hét állami erdőgazdaság vezérigazgatója ugyanekkora összeget visz haza minden hónapban. Kivétel a 89 munkavállalót alkalmazó Veszprémi ­Erdőgazdaság Zrt., amelynek vezetője “csak” 2 millió 750 ezer forintot keres. A huszonkét állami erdőtársasági vezető közül mindössze ketten keresnek 2 millió forintnál kevesebbet. Az erdőgazdasági vezetőknek a többi állami vállalat irányítójához képest is jobb a fizetésük. Úgy tűnik, leginkább ők a nyertesei a 2015 őszén elrendelt állami béremelésnek.

Persze rajtuk kívül is különleges megbecsülésben részesül néhány állami vezető. Így például

  • Nagy Csaba, a Magyar Fejlesztési Bank első embere,
  • Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója,
  • Csiba Péter, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója és
  • Dávid Ilona MÁV-vezér fizetése 5 millió forintra rúg.
  • Urbán Zoltán, az EXIM Bank vezérigazgatójának fizetése havonta 4,8 millió forint, de
  • Fejérvári Levente és
  • Puskás András EXIM banki vezérigazgató-helyettesek is egyaránt 4,6 millió forintot vihetnek haza, míg
  • Bugár Csaba, Diákhitel Zrt. vezetője 3,5 millió forintos fizetéssel büszkélkedhet.

Meglepő adat, hogy a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft.-nél mindössze ketten dolgoznak, a múzeumvezető bére bruttó 185 ezer forint, míg helyettese 129 ezer forintot keres havonta – tudta meg a Népszabadság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top