Biszku Béla 1921-ben született Budapesten, 16 éves korától dolgozott szerszámlakatosként. Hamar tagja lett a kommunista ellenállásnak, a fáma szerint az 1944-es nyilas hatalomátvétel ellen is szervezkedett. A második világháború után a keményvonalas kommunistákhoz tartozott, róla mondták, hogy “a puha diktatúra legkeményebb ökle”, ami az 1956-os tettei nyomán határozottan igaz is.
A pártban gyorsan menetelt felfelé, de 1978-ban nyugdíjazták, amikor szembefordult Kádárral, mondván: túl lágy politikát folytat.
Kádár János (bal oldalon) és Biszku Béla (jobb oldalon) egy XIII. kerületi óvoda átadóján – fotó: Fortepan
A rendszerváltás után Biszku teljesen visszavonult a közélettől, de a Fidesz-érában előkerült a neve: 2010-ben a Jobbik politikusa, Szilágyi György feljelentette, az ügyészség pedig 2011. január 27-én vádat emelt vele szemben a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt, 2013. október 16-án pedig háborús bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt is. Tavaly decemberben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A vádirat szerint a forradalom leverése után részt vett annak a karhatalomnak a megszervezésében és irányításában, amely sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza a budapesti Nyugati pályaudvarnál 1956. december 6-án történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, amelyek során karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhat fegyvertelen tüntető halt meg, köztük nők és gyerekek.
Biszku 94 évesen a Mazsihisz szeretetkórházában hunyt el. Az Index csütörtöki értesülését a kórház igazgatója megerősítette.
