Juhász Gyula Szegeden született, 1883. április 4-én, és a szegedi Piarista Gimnáziumban tanult. Első versei 1899-ben jelentek meg a Szegedi Naplóban, már ekkor is búskomor, labilis idegzetű, magányos ember volt.
Félek. Nem a kísértetektől,
Mert kísértetek nincsenek!
Félek. A jövendő rémektől
Lelkem beteg!
1903-tól a pesti egyetem magyar–latin szakára járt, megismerkedett Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel és a híres Négyesy-szeminárium titkára is volt. Élete meghatározó élménye volt az Adyval való találkozása, aki egész költészetére nagy hatást gyakorolt. Két évig tanított a máramarosszigeti piarista gimnáziumban, közben lelkileg összetört és öngyilkosságot fontolgatott. A Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, és elmondta neki, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve, és ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. 1907-ben államvizsgázott, egyik alapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak.
Reménytelen szerelem: megismerte Sárvári Anna színésznőt, az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg.
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen. (Anna örök)
Juhász Gyula sok helyen tanított, de a tanítást sokszor börtönnek érezte, lelkileg nagyon labilis volt. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát, de a Rókus Kórházban megmentették. 1917 januárjában idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték, és április 9-én hivatalosan elmebetegnek nyilvánították.
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. (Milyen volt…)
A költői sikerek valósággal megbénították
Míg másokat örömmel tölt el és inspirál a siker, addig Juhász Gyula valósággal begörcsölt ismertségétől, költői sikereitől.1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.
Szegény magyar volt,
Költő volt, senki,
Nem tudott élni,
Csak énekelni.
Nem volt rossz, sem jó,
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat.
Mély szürkeségben
Színeket látott,
Magyar volt, költő:
Átkozott, áldott! (Fejfámra…)
Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a bánat.
Próbáltam néha-néha a halált,
De gyáva szívem mindig visszafájt,
Hiába siralomvölgy ez a tájék,
Úgy érzem néha, hogy valaki vár még.
Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt, mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki. Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte.
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok. (Egy hangszer voltam…)
1926-ban Bécsben járt József Attilával, Kassákkal, Hatvanyval is találkozott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal, amit ’30-ban és ’31-ben is megkapott, a siker azonban tovább rontotta lelki egészségét. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Juhász Gyula 1937. április 6-án altatótúladagolásban halt meg, Veronállal megmérgezte magát.
Itt olvashatsz még több költőről, íróról:
- “A középszerűség halhatatlan, és a hitványság örökkévaló” – 131 éve született Kosztolányi Dezső
- “Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény Istvánra emlékezünk
- “Ember lenni mindég, minden körülményben” – 199 éve született Arany János
