nlc.hu
Aktuális
Súlyos baleset a Flórián téren – elhunyt az egyik sérült

Súlyos baleset a Flórián téren – elhunyt az egyik sérült

A szombat éjjel történt balesetben hatan sérültek meg, négy utast a tűzoltóknak kellett kivágniuk az összetört kocsiból, köztük egy várandós nőt is.

Súlyos közlekedési baleset történt szombat éjjel Budapesten, a Flórián téren – írja a police.hu. A balesetben hatan megsérültek, és egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

A két autó a Pacsirtamező utca és Flórián tér kereszteződésénél ütközött össze. Az egyik járműben négyen utaztak, és az ütközést követően valamennyien beszorultak az autóba – a Blikk úgy tudja, köztük van egy kismama is -, őket a tűzoltók szabadították ki. A másik autóban ketten ültek.

A helyszínelés idejére a környéken a forgalmat elterelték, de tekintettel a késői időpontra, ez nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Az egyik jármű vezetője meg nem megerősített információk szerint ittas lehetett – értesült a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top