Aktuális

Kerekesszékes férfit rabolt ki egy 27 éves nő

Durva utcai rablás ügyében emelt vádat az ügyészség. A szekszárdi nő akár 5-10 év börtönt is kaphat.

Rablás bűntettének minősített esete és két rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség a 27 éves, 3 éve pszichiátriai kezelés alatt álló szekszárdi nő ellen – írja a teol.hu.

A fiatal nő tavaly decemberben egy kerekesszékes, amputált lábú férfit rabolt ki az utcán. A 66 éves, elektromos kerekesszékkel közlekedő férfitől először pénzt kért azzal az indokkal, hogy Bonyhádra akar utazni, ám ő elutasította a nő kérését. Az asszony követte a jobb oldalára béna férfit, akinek a jobb lábát amputálták, majd megragadta a nyakában lévő táskát és húzni kezdte. Közben többször arcul ütötte a sértettet, akinek a táskájából végül sikerült kivennie a pénztárcát, amelyben 57 ezer forint és bankkártya volt, majd ezekkel elfutott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top