nlc.hu
Aktuális
Ennyivel emelkedik a nyugdíj jövőre

Ennyivel emelkedik a nyugdíj jövőre

2017-ben mindössze 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés. Az elsődleges ok: az alacsony infláció.

A költségvetés készítésekor cél, hogy az ellátások megőrizzék reálértéküket, ezért a tervezett infláció mértékével egyező nyugdíjemelésre tesz a kormány javaslatot – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az áremelkedések ütemét jelentősen csökkenteni fogja a baromfihús, a tojás és a tej áfájának tervezett 22 százalékpontos csökkentése, és kedvező hatással lehet az árindexre az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adójának 9 százalékpontos mérséklése is.

A lap kitér arra, hogy az árindexkövető nyugdíjemelések bevezetése óta rendre 2 százalék körül vagy a feletti mértékben emelkedett az ellátások reálértéke – az utóbbi két év negatív inflációs mutatói miatt is.

Az idén várhatóan további 1,3 százalékkal emelkedik a reálnyugdíj, így 2010 óta az ellátások vásárlóértéke összességében 10 százalékkal növekedhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top