nlc.hu
Aktuális
Új váltja le a vizes-vb béna logóját

Új váltja le a vizes-vb béna logóját

A jövő évi budapesti vizes-világbajnokság szervezőbizottsága lecserélte az eddigi, ezer sebből vérző arculattervet. Az új logó egy főiskolai vizsgamunka lett.

Elvetette a 2017-es budapesti vizes világbajnokság sokak által bírált plakátterveit a szervező Budapest 2017 Nonprofit Kft. – derült ki a cég hétfői sajtótájékoztatóján. A kiválasztott új logó iskolai vizsgafeladatként készült, nagy karriert futott be a közösségi médiában – írja az origo.hu.

Új váltja le a vizes-vb béna logóját

A cég ügyvezető igazgatója, Szántó Éva szerint a most választott tervre nem a facebookos népszerűsége miatt esett a választás. “Kapcsolatban vagyunk az olimpiai pályázat csapatával, ők pedig a Krea Kortárs Művészeti Iskolával.” Az arculattervet ugyanis a Krea hallgatója, Hetsch Ferenc készítette el, vizsgafeladatként, fél év alatt, Ördögh László, Herbszt László és Darázs Bódog tanárok szakmai támogatásával.

A művész inspirációként a víz mellett népművészetünk motívumait, színvilágát választotta.

A Krea igazgatója, Nemes Mara elmondta, hogy az arculattervért járó díjból Hetsch Ferenc és a tanári csapat is kiemelten részesül. Hetsch jövőre a Krea ösztöndíjasa lesz, szakspecifikus továbbtanulási lehetőséget kap. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top