Egy friss tanulmány szerint ennek egyik fő oka, hogy a roma gyerekek nagyon lemaradnak az általános iskola végére, de ezért csak részben tehető felelőssé a család, ahonnan jönnek.
(A cikk az Abcúgon jelent meg Prókai Eszter tollából)
Bár az elmúlt 25 évben jelentősen megnőtt azoknak a roma fiataloknak a száma, akik sikeresen fejezik be az általános iskolát, nagy többségük pedig el is kezd valamilyen középiskolát, súlyos probléma, hogy onnan később minden második roma fiatal lemorzsolódik: néhány év után abbahagyja a tanulmányait anélkül, hogy végzettséget szerezne. Középiskolai végzettség nélkül pedig ezeknek a fiataloknak tartósan munkanélküli létre vagy rendszertelen foglalkoztatásra kell berendezkedniük – állítja az MTA legújabb tanulmányában két szociológus, Kertesi Gábor és Kézdi Gábor.
A gyöngyöspatai általános iskola épülete. A Kúria jogerősen kimondta, hogy az iskolában törvényellenesen szegregálták a roma gyerekeket. Fotó: Hajdú D. András
A ma húszéves roma fiatalok közül minden második ilyen helyzetben van. Míg a nyolcvanas évek végén a középiskolát megkezdő roma fiatalok kétharmada fejezte be középiskolai tanulmányait, napjainkban csak a fele. A szerzők szerint az sem mindegy, hogy valaki milyen középiskolát végez. Míg a szakiskolát végzett fiatalok reálkeresete a kilencvenes évek óta gyakorlatilag azonos szinten maradt, addig az érettségizetteké, ami eleve magasabb volt, tovább nőtt. A roma fiatalok közül azonban a legtöbben nem gimnáziumot vagy szakközépiskolát, hanem szakiskolát végeznek, erről pedig leginkább az általános iskola végére felhalmozódott készség- és tudásszintbeli lemaradás tehet. Utóbbinak két fontos oka van:
- az egyik, hogy nagy a különbség a roma és a nem roma családok nevelési környezetében. A szegényesebb, kevésbé támogató nevelési környezet szinte teljes mértékben a szülők iskolázatlanságának, a szegénységnek és a lakóhelyi hátrányoknak a következménye. Amíg a leghátrányosabb húsz százalékba tartozó tanulók 20-30 százalékának mondtak rendszeresen óvodás korában esti mesét, addig ugyanez az adat a legjobb helyzetű húsz százalék esetében 70-80 százalék. A leginkább szegény és iskolázatlan családok 70 százalékának nincs egyetlen könyve sem, vagy csak nagyon kevés. Az is nagyon beszédes adat, hogy a legjobb helyzetű családok 90 százaléka rendelkezett otthon internettel, a legszegényebb családok pedig kevesebb mint 5 százalékánál volt meg ugyanez.
- a másik a magyar iskolarendszer egyenlőtlensége. A roma fiatalok többségét olyan osztályokban oktatják, ahol a megoldatlan pedagógiai problémák sokasága miatt nagyon nehéz jó minőségű oktatómunkát végezni. Az, hogy az általános iskolás roma tanulók nagy része nehezen tanítható osztályokba jár, a szerzők becslése szerint kétharmad részben lakóhelyi hátrányaik és szegénységük miatt van, egyharmad részben pedig az etnikai szegregáció miatt. Az ilyen osztályokban tanító pedagógusokat ráadásul nem kompenzálja semmi a nagyobb munkaterhelésért és a nehezebb munkakörülményekért.
A tanulmány további figyelemfelkeltő adata, hogy az iskolák közötti etnikai szegregáció több mint kétszeresére nőtt a rendszerváltás óta. Az iskolák közötti etnikai szegregáció szintje a mai Magyarországon nemzetközi összehasonlításban közepesnek mondható, de a tendenciák aggasztóak. Már közepes méretű etnikai szegregáció mellett is az a jellemző, hogy a többséghez tartozó fiatalok nem kerülnek kapcsolatba kisebbségi fiatalokkal az iskolai évek alatt. Így pedig könnyen fennmarad az előítéletesség, a másik etnikai csoporttól való távolságtartás és az idegengyűlölet. Etnikai szempontból kevert osztályokban inkább alakulnak ki csoporthatárokon átívelő barátságok, ami hozzájárul az előítéletek csökkenéséhez.
Az iskolai szegregálódásban fontos szerepe van a lakóhelyi egyenlőtlenségeknek: egyre több ugyanis az olyan település vagy településen belüli rész, ahol a roma családok többségbe kerültek. Ilyen környékeken a körzeti iskolába főleg szegény családokból származó, tipikusan nehezebben tanítható gyerekek járnak, ezért itt az iskolai szegregáció és az azzal járó negatív hatások sokszor elkerülhetetlenek.
Természetesen ilyen körülmények között is lehet jó minőségű oktatást nyújtani, erre a tanulmány szerzői szerint számos pozitív példa is létezik, de nincs arra utaló jel, hogy ezeket a példákat az iskolák követnék. Nem véletlenül – írja a tanulmány: a hátrányos helyzetű gyermekek minőségi oktatásához extra ráfordítás, speciális szaktudás és az kell, hogy az iskolák irányítása sokkal rugalmasabb legyen. Azokban a magyar iskolákban, ahol főleg szegény gyerekeket tanítanak, erre kevés a lehetőség, és kívülről sem kapnak ehhez elég pénzt és szakmai segítséget.
Diákok érkeznek a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával is foglalkozó pécsi Faág tanoda épületébe. Fotó: Magócsi Márton
Különösen a nagyvárosokban nincs elvi akadálya annak, hogy az iskolák etnikai összetétele egyenletesebb legyen. Ezzel szemben ma Magyarországon inkább az a jellemző, hogy a hátrányos helyzetű, köztük a roma családok gyermekei a körzeti iskolákba járnak, az azonos környéken lakó, iskolázottabb szülők gyermekei pedig a távolabbi iskolákba, ahol kevesebb a szegény gyerek.
A szabad iskolaválasztás hazai rendszere miatt a szülők a város bármelyik iskolájába jelentkezhetnek, és az iskolák is szabadon válogathatnak a jelentkezők közül. Ez akkor is etnikai szegregálódáshoz vezetne, ha az iskolaválasztásnál a nem roma családok nem törekednének tudatosan arra, hogy elkerüljék azokat az iskolákat, amikben több a roma tanuló. Az elmúlt években a legtöbb magyar város oktatáspolitikája ráadásul inkább ráerősített az elkülönülésre, ahelyett, hogy enyhíteni próbálta volna azt. A szerzők számításai szerint a városi iskolapolitika körülbelül még feleannyit tesz hozzá az iskolák közötti etnikai szegregációhoz, mint ami a szabad iskolaválasztásból és a lakóhelyi egyenlőtlenségekből következik.
A szegregáció csökkentéséhez minimálisan arra lenne szükség, hogy az iskolák igazságosan (például sorsolás útján) válogassanak a körzeten kívüli jelentkezők közül, és a szegény és roma családok segítséget kapjanak ahhoz, hogy megfelelő információk birtokában jelentkezhessenek körzeten kívüli iskolákba, és fedezni tudják az iskolai ingázás többletköltségeit is. Zárásként a szerzők azt írják, hogy bár a szegregációs folyamatok igen erősek, az iskolapolitika azonban képes lehet a megfékezésükre, és
mindannyiunk hosszú távú érdeke az, hogy a szegregáció a magyar iskolarendszerben érezhető mértékben csökkenjen.”
