nlc.hu
Aktuális
Tömeges rosszullét az anyák napi ünnepségen

Tömeges rosszullét az anyák napi ünnepségen

Váratlanul több gyermek is rosszul lett egy anyák napi ünnepségen vasárnap. A Gyulán, a református templomban tartott rendezvényről kórházba is vittek gyerekeket – írja a beol.hu.

Kárász László, a Békés megyei vezető mentőtiszt a beol.hu-nak elmondta, hogy valószínűleg a nagy tömeg, a hosszabb állás és az oxigénhiány lehetett a rosszullétek oka.

Három diák kórházba került, másik hármat a mentők a helyszínen elláttak. Az elsődleges információk szerint csak átmeneti problémáról volt szó – írja a lap. Egy gyulai olvasónk, akinek a rokonai a templomban ünnepeltek, azt mondta, hogy nagyon meleg és párás volt a levegő, ezért lettek rosszul a gyerekek. Miután kinyitották az ajtókat, a friss levegő már segített a helyzeten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top