Aktuális

Összevonnák egy tantárgynak a fizikát, kémiát, biológiát

A fizikát, a kémiát és a biológiát egy tantárgyként oktatnák a jövőben a szakközépiskolákban. Az oktatási államtitkár szerint ez jó ötlet, hiszen így összefüggéseikben tanulhatnák a a diákok a természettudományos tárgyakat.

Fizika, kémia és biológia helyett egy tantárgyban tanítanák a szakközépiskolákban a természettudományos tárgyakat a kormány tervei szerint. Az ötletről az oktatási államtitkár beszélt a Magyar Narancsnak adott interjúban. Palkovics László azt mondta, a diákoknak jelentene könnyebbséget, ha csak azt tanulnák emelt óraszámban, amiből érettségizni szeretnének.

Egy újonnan felvetett ötlet szerint a szakközépiskolákban nem tanítanák külön a fizikát, a kémiát és a biológiát, hanem egyazon órán belül összevontan oktatnák mint természettudomány tantárgyat Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a javaslat sem a tanárok, sem a diákok számára nem lenne jó megoldás. Úgy gondolja, mindebből egyenesen következik, hogy a diákok egyetemi, főiskolai továbbtanulási lehetőségei szűkülnek. A szakközépiskolás tanulók számára a módosítás mindenképpen hátrányos lenne, számukra ezzel még nehezebb lesz a felsőoktatási felvételi. Arról ugyanakkor még senki sem nyilatkozott, hogy a lehetséges változtatásnak milyen munkaerővonzata lesz, az összevonást követően feltehetően sokkal kevesebb tanárt foglalkoztatnának, ami pedig pedagóguselbocsátással járna.

Az oktatási államtitkár úgy nyilatkozott, a pontos részleteket még nem dolgozták ki, így azt sem lehet tudni, hogy megszűnhet-e a pedagógusok munkája. A tárgyak összevonásával egyébként Palkovics László egyetért. Szerinte “nem kell félni az átalakítástól. Magyarországon és külföldön is léteznek ilyen példák. Az összevonásban éppen a legjobb, hogy együtt tanítja az összefüggéseket, ezzel a diákok még jobban is járhatnak”. Azokat a tantárgyakat pedig, amelyek a diákok szakképzéséhez hozzátartoznak, természetesen továbbra is külön oktatnák, így például egy gépész tanuló is fel tudna készülni az emelt szintű fizika érettségire is. Az átalakítás egyébként a nemzetgazdasági minisztérium hatásköre – hangzott el a TV2 Tények című műsorában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top